Elvesztem, van még fény valahol, vagy csak odát?

Lassan 27 éves leszek. Általában jókedélyű, kedves, segítőkész embernek ismernek, és nem is vagyok csúnya. Nem is lehetne panaszom a körülményeimre sem, hisz jó helyen élek, barátom is van aki szeret, munkám amiért annyira nem rajongok, de legalább van, és amire viszonylag kell pénzem is van. Mégis teljesen magamba vagyok fordulva, nekem nem felel meg az, amit ez a világ adni képes, belefáradtam, hogy ennek a világnak soha nem vagyok elég jó. Utálom, ha siettetnek, gyűlölöm a teljesítmény-központúságot nem vagyok hajlandó törtetni. Olyan az élet, mintha sűrű fekete masszában gázolnék és fogalmam sincs, hogy hova jutok. Egyre üresebb vagyok. Ha a világot nézem, azt látom, hogy annyi ember él a világon amennyi még soha ezelőtt, jóval több, mint amennyit ez a bolygó el tud látni. Igy az a képem is elveszett amit anno gyerekként belém neveltek (munka, házasság, gyerek). Pontosan nem is tudom leírni a konkrét problémámat, csak azt tudom, hogy semmi nem jó, és hol és mit kellene változtatnom hogy jó legyen... Néha ha eröt veszek magamon akkor kicsit jobb szintre kerülök, de valami jön egy szituáció, egy beszéd stb. és azonnal vissza zuhanok, és fogy az eröm hogy újra felálljak. Ha valaki már végig járta ezt az utat, szeretnék érdeklödni, hogy merre haladjak tovább? Köszönöm a segítséget!