Soha nemvoltam még se diszkóba, se házibuliba, nincsenek haverjaim, se munkám, iskolába se járok.20éves vagyok. Cinkes vagyok?

Nakérem, megosztom Veled/Veletek a hiteles, megtörtént sztorimat, hogy mindenki okuljon belőle. Szerencsére mondhatni, hogy "hepiend".

Adott egy zárkózott család, anyámnak herótja volt az emberektől, apám átvette ezt a stílt, egy olyan család voltunk, ahol ugyan otthon megvan a meghitt békesség, de ferde szemmel van nézve a haverozás, barátozás, eljárkálás stb. Na ezzel a hendikeppel kikerülve az életbe azt tapasztaltam, hogy halottam a rádióban a "klubajánlót" és fájt, hogy itthon ülök, miközben mindenki bulizni jár. Aztán egyszercsak sikerült egy közösségbe bekerülni, ahol aztán beindult a bulizás, majd lettek barátok/haverok és elkezdődött a nagybetűs élet, amire vágytam. Ekkor az E-klub, a High Life Disco voltak a menő helyek és eljutottam ezekbe, nagyon nagy élmény volt. Egész jó buli társaság alakult ki, működött a vonzás törvénye, mert egy barát hozott több másikat és minden nagyon jó volt. Csak nem volt párkapcsolatom sajnos. Aztán az is lett. Összejöttem egy fiatalabb lánnyal, de ő nem szerette a bulizást. Én meg olyan voltam, hogy ezt hagytam, szép lassan leépültek a barátok, eltávolodtak a bulizási idők, kimaradtak a kerti partik stb stb.

(és kitérnék arra, hogy kb 24-25 éves koromig én is ilyen "cinkes" voltam, ezek az idők, amiket írok, ezek 24 éves koromban kezdődtek csak el)

Szóval tavalyelőtt 15 év(!!!) párkapcsolat után elhagyott a párom (exem). Egyedül maradtam 41 évesen. Sajnos a korosztályombeli régi partiarcok mind családos emberek lettek közben, hiába elevenítettem fel a kapcsolatot velük, sajna a TV elé punnyadáson kívül sokkal többre nem számíthattam.

Mély depresszióba estem és nagyon lesüllyedtem, majdnemhogy alkoholista és drogos lettem a szakítás miatt és a magány ezt csak tetézte.

És egy szép napon belépett egy 15 évvel fiatalabb srác a céghez, akivel közvetlen kollégák lettünk. Első pillanattól kezdve volt valami, ami miatt kedveltük egymást, de nem értettem én sem ezt, hogy mi ez a nagy "vonzódás". Aztán közben elkerültem onnan, már rég nem vagyunk kollégák, de elindult egy nagyon jó barátság közöttünk. És ő, aki akkor volt 26 éves, (én meg közben 42 lettem), elhívott egy szórakozóhelyre. És bevitt a társaságába. Egy negyvenes pasinak fura volt első körben csupa 30 alatti vagy max 30-pár éves emberekkel barátkozni, de ők befogadtak, elfogadtak és én is őket, meg lett a közös hang.

Ma, 2015 közepén, két évvel a szakítás után és másfél évvel, hogy barátok lettünk a sráccal, ott tartok, hogy minden héten 1-2-3 (néha 4 :)) buli, az összes szórakozóhelyet ismerem, csajozok, csajozunk a cimbikkel, örökké táncolunk, strandra járunk, lett egy baráti kör, akik között nagyon jól érzem magam, mégha kissé túlkoros is vagyok.

De ma úgy élek, amire 15-20 éve vágytam, hogy partiarc lehessek, hogy táncolni járjak, hogy barátaim legyenek, stb stb. Szerencsére nagyon nem látszik rajtam a kor, erős harmincasnál senki nem nézett többnek még, megújultam, új ruhatár, más stílus, lefogytam, sportolok és teljesen jól érzem magam a bőrömben. Vissza nem adnám ezt a múltamért.

A sztorit azért írtam le, mert meg akarlak nyugtatni, hogy SEMMIRŐL, de tényleg SEMMIRŐL nem vagy lemaradva.

Mi is olyan befogadóak vagyunk, hogy szívesen látunk a bulijainkon új arcokat, új haverokat, barátokat és én tényleg csak azt tudom hirdetni, hogy szép az élet, jó a világ, csak higyj benne és megoldódik.

Ráadásul a vágyad nem is pénzigényes, nem egy Porsche vagy egy Mercedes hiányzik az életedből, hanem egy jó társaság. Én is azt hittem régebben, hogy soha nem lesz ilyen. De felülbírálom magam. Ha akarod, akkor a tiéd lehet ez az élet.

De kérlek: ne! rombold magad negatív jelzőkkel, nem vagy cinkes vagy "gáz" hanem egy ember vagy, aki még építi önmagát.