Vannak olyan emberek, akiknek nincs EGYETLEN barátjuk se?
Rajtam kívül. És most túlzás nélkül.
Népszerű emberekkel sosem tudtam szót érteni, mert azok 99%ban azért közkedveltek, mert pont olyan semlegesek és felszínesek, mint a többiek. Ezért szívesen ismerkednék hasonlóan magányosakkal, mint én... (persze ha akarnak, mert engem még azok se bírnak akiknek én lehetnék az egyetlen, LOL. ahogy Chris mondta: 'ha nem tudnék magamon röhögni, már nem is élnék..')
Igazából elég sokminden érdekel, és lehet, hogy könnyűszerrel találnék olyat akivel egy-két dologban egyet értünk. De nekem ez nem elég.. Egy olyan ember mellett nem tudok önmagam lenni! Persze arról az egy dologról lehet hogy tudunk beszélgetni, de tudjátok, milyen rossz, hogy a többiről még csak beszélni sem tudsz?! Mert egyszerűen őt az nem érdekli vagy nem tud róla.
Mondasz valamit, de már sokat gondolkodtam. Azon, hogy mi hiányzik az életemből amitől rosszul érzem magam. Van még más dolog is, pl. már nincs egy egész családom mióta a szüleim elváltak, vagy pedig az hogy három testvérem is van miközben egy se kéne. De nem, ezek nem az igazi problémák, ezeket már megszoktam.
És akkor látom, hogy mindenki szórakozik, nevet, jól érzi magát a barátaival.. És elég sz@r érzés, hogy én egész nyáriszünetben itthon ülök a gép előtt.
Igen, én tényleg csak egy barátra vágyok. Egyetlen egyre!! De biztos túl nagy kérés ez...
Szia!
Úgy gondolom hasonló cipőben járunk! Nekem sincsenek igazi barátaim.
"És elég sz@r érzés, hogy én egész nyáriszünetben itthon ülök a gép előtt." És ezzel a mondattal pontosan leírtad,hogy mit csinálok a nyáron. Egy kicsit furcsa vagyok és az embereket nem igazán érdekli az ami engem,legalább is a közvetlen környezetemmel így van.
16/L
Akkor tényleg hasonlóak vagyunk.
Esetleg lenne kedved beszélgetni?
gyertek majd én beszélgetek veletek :-) azon ne múljon megyünk shhopingolni én fizetek :-) jamaicai.zold@hotmail.com
18/F
Nem baj. Olyan emberekkel ne akarj barátkozni, akikkel nem érzed magad jól. Ha magányosokkal akarsz ismerkedni, akkor már nem lesz magányos. Kis paradox...
Lehet, hogy engem sokan barátnak tekintenek, ámbár én senkit nem tekintek az én barátomnak. Lehet, hogy veled is így van; nem veszed észre, hogy mennyire bírják a fejed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!