Az baj, hogyha valakinek van képzeletbeli barátja? Van valakinek? Kort is kérek.

ez a pszichológia dolga, hogy bűntudatot ébresszen mindenkiben, meg mindenkit betegnek kiáltson ki, aki nem "normális"

szerintem ezzel nincs semmi baj, megőrülni képzeletbeli barát nélkül is lehet

Figyi!

21 éves lány vagyok és én is szoktam magammal (vagy képzeletbeli baráttal, mondjuk akkor így) megvitatni dolgokat. Elmondom a véleményem hangosan (de csak ha senki nem hall persze) magamnak egy adott dologról.

Végülis lefolytatok vele egy társalgást, csak úgy, hogy ő kérdez és én válaszolok.

Igazából magammal beszélgetek (vagy magamban, mindegy), és soha nem éreztem, hogy megőrültem volna :P

Sőt, szerintem ez hasznos is.

De ezt csak úgy, hogyha mondom, nem hallja, nem látja senki. Akkor néznének őrültnek...

26/F

Van, már több, mint tizenhat éve. Sokáig elfojtottam magamban, pedig a szeretethiányom és az intimitásra irányuló vágyam miatt jött egyáltalán létre. Most azzal próbálkozok, hogy kifejezem őt, kiírom magamból a "közös életünket" az ő szemszögéből, és remélem, hogy kiteljesít, mert hiába dobálóznak mások azzal, hogy veszélyes ez, a valóságban kellene élni, ha egyszer a valóság nem tett még sokszor boldoggá, és a boldogságból nem lehet alkudni. :) [link]