Miért van ez? Miért érzem ezt?

Nincs humorérzékem, nem merek mondani semmi poénost, mert félek, hogy nem nevetnek rajta, de ha ki is mondom, akkor is van egy "haverom" aki belök egy olyat hogy ennyi vagy nem tudsz humorosat mondani, (a srácon a lányok folyton röhögnek, de egy igaz barátja sincs) és félek, hogy ha amit kimondok nem humoros, akkor bohócnak csicskának tartanak majd. A másik még az, hogy elég vékony termetű vagyok, de konditeremre se pénzem, se kitartásom, se időm sincsen sajna. (Egy 10x10-es kondiban kb 10 ember edz egyszerre, mindnek az ellensége vagyok) otthoni kondizásra meg lehetőség nincsen. A helyzet az még plusszban, hogy a szüleimnek elmondani sem merem. Az ok a következő: két három hónapja volt egy eset, egy tervezett utazás, amit már egy hónapja terveztem, és az indulás reggelén lett lefújva anyám által, aki megmondtaa, hogy ilyen időben nem megyek sehova (havazott). Pedig már minden sínen volt. És akkor én annyira kiborultam, hogy elcsuklott a hangom, és bevágtam az ajtót, és anyám ezt "sírásnak" vélte, és nemrég egy nagyobb társaságban volt egy cirkusz, amin anyám felhozta az esetet azzal, hogy: "Jó igazad van csak nehogy elkezdj bőgni mint múltkor!". És ebből az esetből kiolyólag apámnak se merem elmondani, mert félek, hogy később visszahallom, hogy milyen gyenge humorérzékű kis törékeny érzékeny kisfiú vagyok. Kicsit hosszúra sikeredett, köszi hogy elolvastad.:)