Nem vagyok képes a gyászra? Egy érzelemmentes valami vagyok?

Hogyan képzeled el az igazi gyászt, amit érezned kellene?

Egyébként ajánlom neked Camus-től a Közönyt.

a düh és a harag ugyanúgy érzelem kedves kérdező, és a félelemből táplálkozik. azzal nem is lenne gond, ha valaki nem érzelmes...csak ez könnyedén áthághat az ellentettjébe, az érzéketlenségbe...igazság szerint középen kéne megállni, ami nem tagadom elég nehéz. ekkor az ember együtt érző, de nem generál magának sem vágyat, sem sajnálatot, sem ragaszkodást, haragot, gyűlöletet, aggodalmat, elítélést és sorolhatnám, de cserébe törődő, segítőkész, gondoskodó, megértő, türelmes, kedves, figyelmes, odaadó és a többi...a valós gyász az arról szól, hogy megérted mi történik, és együtt érzel azzal, aki/ami meghalt, leróvod tisztelted, de nem generálsz belőle lelki ügyet. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Hülye példa, de mikor meghalt a két hörcsögöm, annyit mondtam hogy hmm, oké, majd később kidobom őket. Amúgy nem tudom, nekem kiskoromban halt meg még a nagyapám akinek voltunk a temetésén, és mindenki ott sírt én meg csak néztem és nem értettem miért sírnak (jó, akkor még kicsi voltam), de a mai napig nem értem a gyászt. Nem is olyan régen még én is azt gondoltam, szeretem a szüleim, de igazából, ha meghalnának, csak az érdekelne, hogy akkor most hogyan tovább, mivel egy darabig még ők tartanának el, de olyanokat is szoktam gondolni, hogy sokkal könnyebb lenne nélkülük, mivel valahogy a puszta létezésük is akadályoz bizonyos dolgok megtevésében (persze azért nem akarom konkrétan hogy meghaljanak, csak azt mondom, lenne a dolognak jó oldala is. egyébként jóban vagyok velük).

De egyébként szerintem nincs ebben semmi rossz, nem hiszem hogy jobb lenne ha szomorú lennél a halál miatt, elvégre valószínű lesz még benne részed, idősebb rokonaid jóesetben (bár írtad hogy szuicid vagy, szóval ki tudja) előbb fognak meghalni mint te. Azt meg nem is értem, miért akarna valaki szándékosan szomorú lenni emiatt, meg fájdalmat érezni, elvégre az egy rossz dolog, nem? 20N

Nem tudom,de hasonló volt velem is..Meghalt a nagymamám és kész,nem éreztem különösebb szomorúságot sem,pedig nem is kiabált velem nagyon..Amúgy szégyelltem magam,hogy nem sírtam vagy vmi,mert olyan érzés,mintha nem is szerettem volna. :S (9 voltam mikor elhunyt)

És vmi történt,ami tényleg szinte semmiség,azon meg sírtam. :/

Na ez a fura nekem ..

Engem nagymamám nevelt, és amikor meghalt, úgy egy éven át minden nap bőgtem. Nem voltam hajlandó elfogadni, hogy megszűnt, hogy nincs többé. Nekem ő volt a mindenem. Most is sírok ha rágondolok.

Másokhoz viszont nem kötődök, senkihez. Volt egy rakat állatom, és közeli rokonok is haltak meg, de nem érdekelt egyik sem. Nem sírtam miattuk. Elmentem a temetésre, aztán amint lehetett leléptem.

Szóval itt szerintem veled csak annyi van, hogy nem voltak fontosak azok akik meghaltak. Hidd el hogyha valakit igazán szeretsz akkor te is megdöglesz a fájdalomban, és nem fogsz gondolkodni rajta, hogy sírjál e, hanem inkább azon, hogy mit tegyél, hogy már abba tudd hagyni a bőgést.