Miért nincsenek vagy hagynak el az úgy nevezett barátaim?

Sajnos jelenleg nem dolgozom, ez is az egyik nagy gondom, mert teljesen le vagyok égve. Egyetemre nem jártam soha, nem az hogy nem szeretnék de úgy se vennének fel. Egy szakmát végeztem, ott nagyon sok emberrel ismerkedtem meg és imádtam oda járni, most is hiányzik. Ott ismerkedtem meg az egyik barátommal akit említettem. De amint vége lett a suli szétszéledtünk. Egyikünknek sincs igazán pénze telefonálni, ő meg nem szokott msnezni. Bár én is csak ritkán. Meg amúgy is élőben lenne a jó. A másik haverommal nagyon sok közös témánk van, egy bizonyos dologban nagyon hasonló az ízlésünk, sokat beszélgetünk msnen és nagyjából tudja hogy mi folyik de most sokat ő se tud mondani rá, csak hogy sajnálja mi van. Sajnos az én helyzetemet senki nem tudja megérteni, ebből is adódik hogy osztálytársaimtól eltávolodtam, ők egy vidám embernek ismertek és már majdnem 2 éve csak tragédiák sora ér, és már nem bírom azt mondani amikor megkérdezik hogy "hogy vagy?" hogy "megvagyok".

Igazából nem új keletű ez a probléma, kb gimiben kezdődött el ez. Voltunk 5en jóban még általánosból, közülük volt az egyik legjobb barátom akit említettem hogy meghalt. Miután meghalt mind más irányt vettünk. Jóban maradtunk de valahogy eltávolodtunk egymástól. Én más voltam mint ők és elkezdtek egyre kevesebbet keresni, akkoriban nagyon sokat voltam otthon. Aztán gimiben nagyon jól kijöttem az osztálytársaimmal, de valahogy gimi után már senkit se érdekelt hogy átmenjek vagy keressen. Később egyre rosszabb lett nyarakat töltöttem szinte csak itthon. Érettségi után sok osztálytalálkozót tartottunk és úgy tünt sikerül újra többet kimozdulnom. És a suli ahova jártam említettem hogy szerettem oda járni. Ám félévkor jöttek a tragédiák amik egyre jobban kikészítettek. Majd vége lett a sulinak és mindenki más írányt vett. Én meg egyedül maradtam, egy időben próbáltam keresni őket, de mikor látták hogy nincs pénzem, ők meg élték az életüket mert a családjuk eltartotta őket akkor egyre jobban nem kerestek. Már már senki nem keres, ha összefutok velük utcán akkor is csak egy "majd össze kéne futni" meg "majd kereslek"et kapok aztán megint felém se néz senki hónapokig. Már ott tartok hogy az ilyen barátok nem is kellenek. Új barátokat meg nehéz szerezni, mert kis városban élek szinte mindenkit ismerek, nem járok suliba, jelenleg nem is dolgozom. A gondok persze gyűlnek, anyukám úgy védekezik ez ellen hogy sok időt tölt a barátainál. Én meg itthon vagyok és szinte nem csinálok semmit egész nap, sokszor összeveszünk hogy miért nincsenek barátaim. Akkor mondom neki hogy milyen barát az olyan aki még akkor se keres fel ha tudja hogy nem jó időket élek. És hogy hogy mikor arra nincs pénzem hogy bemenjek busszal a városba. Emellet nincs is miben elmennem, mert mikor kiadtuk nyáron a szobámat akkor legtöbb ruhám itt maradt még én nővéreméknél laktam és dolgoztam. És az albérlő ellopta az összes ruhámat cipőmet, most is egy nyári cipőm van amibe elég hideg lenni.

Persze idővel megszokja az ember az egyedül létet, de nekem is olyan jó lenne ha kicsit ki tudnék mozdulni, még ha nem is csinálnék semmit csak legyek valakivel aki elterelné a gondolataimat a gondjaimról.