Főiskolások! Volt már aki ezt érezte? Változhat ez még valamikor?

Ma reggel felmentem a facebookra. Hát kár volt. Folyton azt látom, h a külkeres ismerőseimnek mennyi ismerősük van a külkerről. Rengeteg. Nekem alig egy pár. Nem tudok jól bánni a szavakkal. Ha csak azt írom le, h mi történt az megy, még jó, mert ez már egy 10 éves gyereknek is menne, viszont ha az érzéseimről kell írni, akkor egyszerűen nem találom a szavakat. Csak belül érzem, hogy fáj, és nem tudok róla sem normálisan beszélni, sem normálisan írni. Nem is akarok ezzel sok mindenkit terhelni általában, év elején is csak anyunak beszéltem az érzéseimről, de sokszor akkor sem beszéltem, a könnyeim mindennél többet elárultak. Most viszont már nem mehetek oda hozzá. Van mostmár egy-két ismerősöm, barátom, és szte ezzel már megoldódott minden. Igaz sokkal jobb mint év elején volt, de közel sem olyan, mint amit én elterveztem. Mindent kigondoltam a nyáron, és semmit nem szerettem volna jobban, csak, hogy sikerüljön amit szeretnék. Nem sikerült. Azért kaparok már fél éve folyamatosan, hogy befogadjanak, hogy én is egy társasághoz tartozhassak. Megváltozott az öltözködésem, minden szavamra figyelek, a fórumra rendszeresen írogatok, még képet is tettem ki magamról, hogy tudják ki vagyok. De semmi. Bár van egy-két barátom, de nagyon nehéz azt elfogadnom, hogy semmi sem úgy alakult, ahogy én azt elterveztem. Rágondolok, és olyan mintha belül fizikai fájdalmat éreznék amellett, hogy sokszor előfordul még most is, hogy emiatt elkezdenek folyni a könnyeim. Csalódtam egy hatalmasat. A terveim, a vágyaim szép sorjában hiúsultak meg. Azt vettem észre, hogy már egyre kevesebb ajtó áll előttem nyitva, és végül az utolsó lehetőség, és a remény utolsó szikrája is elszállt.

Nem tudom, hogy ezt valaha sikerül-e majd elfogadnom teljesen, és nem tudom, hogy valaha képes leszek-e a főiskolára jószívvel visszagondolni.