Csak a gyűlölet, bosszú, harc és a legyőzés éltet, már fél éve. Hogy miért, elmeséljem?

A lényeg a lényeg, egy hisztis, gyakran meggondolatlan, „idegbeteg”, egoista, magát túl sokat megengedő és képzelő tizenéves kiscsaj miatt, közvetve (azaz felhasználta barátait, szüleit, rokonait, és a rendőrséget, hivatali szerveket), hogy engem eltegyen láb alól – majdnem börtön lett a vége. Most itt állok, idegileg, lelkileg, érzelmileg, fizikailag is roncsként, anyám a pszichiátrián fekszik, öcsém elköltözött itthonról, mert nem bírta a stresszt, apámnak dührohamai vannak, húgom csak sír, engem pedig csak és kizárólag a bosszú éltet, bármi áron. Nem tudok élni, nem tudunk élni. Amit velünk tett, a sz-ros kis játékából, hisztije miatt, nem megbocsátható, és nem elnézhető. Úgy hallottam, hogy az élete mostanában nagyon jól alakul, egyre több a barátja, egy többen szeretik. Én –úgy döntöttem- ebből elég. Nem fogom hagyni, hogy az én családom tönkremenjen, az Ő élete pedig felfele íveljen, nem leszek/leszünk áldozatok az Ő életének felvirágoztatásának oltárán. Tönkrement anyám, tönkrementek a testvéreim, olyanokat kellett átélniük, amit még sosem, egy ilyen kis lotyó miatt, és én tehetetlen voltam, Velük szemben (nem tudtam segíteni nekik ebben), magammal szemben (nem tudom már az érzelmeim kontrollálni), és a helyzettel szemben. És végül tönkrementem én is. Most, tanulmányaim félbeszakadva, képtelenül a munkára, csak a harag, gyűlölet, és a kíméletlen bosszú jár az eszemben, folyton-folyvást. Napról-napra. Olyan számomra ez, mint az üzemanyag a túléléshez. Ha nincs, végleg összeomlok. De nem is kívánom elnyomni ezt. Nem teheti ezt, nincs joga ehhez senkinek, hogy megtegye ezt velem, és főképp nem a családommal. Csak ekörül jár az agyam (anyám magánkívüli, síró arca – öcsém ökölbeszorított keze, karikás szeme – húgom néha félelemtől való remegése, sírása – apám vörös feje, ahogy ordít, üti a falat – és az én közel sem akadályoktól mentes életem összeomlása). Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de szerintem a legmesszebb képes vagyok elmenni. Beteges ez? Mi lesz ennek a vége? Én két kiutat látok: a kis csitri tönkretétele, elpusztítása, megnyomorítása, vagy pedig az életem egy jó ügyért, másért való feláldozása. Azt hiszem, ezt meg kell tennem a családomért, magamért, és azokért a leendő áldozatokért, akikkel hasonlót tenne.