Írnál nekem valami szép, megható történetet, amin sírni is lehet?

Karácsony elôtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a

maradék ajandékokat, amiket korábban nem tudtam.

Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell

mennem" "Karácsony kezd egyre idegesitôbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és ataludni az egészet."

Végülis át tudtam magam fúrni a jatékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tunôdve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelôdtem a játékosztá-lyon, észrevettem egy kisfiút aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette allô idôs hölgyhöz:

"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem ezt a babát?" Az idös hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském"

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amig ô elmegy

szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a

baba.

Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tôle, kinek szeretné adni ezt

a babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a

legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki."Azt válaszoltam hogy talán télapó tényle g el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.

"Nem, Telapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom anyukámnak, és így ô odaadhatja a hugocskámnak amikor odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak amig ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.

"Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletbôl.

Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.

Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. "

"Szeretem anyukámat és azt kivánom bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen. " Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztarcámhoz nyúltam, és kivettem belôle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszamolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"

Oké - mondta. "Remélem van elég. " Én hozzaadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkedzdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt. " Aztán

rámnézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielôtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukam neki tudná adni a húgomnak. Meghalgatott! Még szerettem volna annyi pénzt

is, hogy vehessek egy szál feher rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentôl.

"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.

Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát. " Pár perc múlva az idôs hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogyse tudtam kiverni a kisfiút a fejembôl.

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikkje két nappal ezelôttrôl,

amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nô és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.

A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók

fenntartását szolgaló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna

felkelni a kómaból, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy

újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.

Nem tudtam megállitani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megmegtehették az utolsó búcsújukat a temetés elôtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a

fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.

Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre

megváltozott. Az a szeretet amit ez a fisfiú érzett az anyukájárt és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.

És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tôle.

Hihetetlenül megható (szerintem).

Szép mese volt, elismerem.

Itt az enyém:

[link]

Nem tudom mennyire megható, de remélem lesz aki élvezi