Egyáltalán nem bízok magamban, és emiatt egyre leljebb kerülök. Tudnék valamit tenni?

Véged nincs, remélhetőleg az soká lesz, de amíg te nem akarsz jót magadnak, addig nem is lesz jó semmi, és ezen más nem tud és nem is fog segíteni, csak te magad.

Tudom hogy az, én is voltam már a padlón, és szerintem mindenki más is. És fogsz te majd segíteni magadon, akkor, amikor már kénytelen leszel, mert nem marad más választásod. Az a te döntésed, hogy megvárod-e azt, vagy előtte szeded magad össze. Elég mély ám a szakadék, rád van bízva, hogy meddig süllyedsz benne.

Nem, nem jutottál el arra a pontra. Akkor jutsz majd el oda, ha már az egzisztenciád és az egészséged kerül veszélybe. Hajléktalanul, betegen, na az a mélypont. És ha nem találsz ki magadnak egy jövőképet (pl család), akkor nem is fog más motiválni, csak az, hogy életben maradj. És az evés csak egy dolog, de ha nem változtatsz a gondolkodásmódodon, jöhetnek ám rosszabb függőségek is még előtte (alkohol, kábítószer, gyógyszerek). Szóval hidd el, mindig van lejjebb, és egy idő után már hiába próbálsz kapaszkodni zuhanás közben. Neked most még lehet. Barátaid/barátnőid/szüleid nincsenek, akikkel tudnál beszélgetni?

Az önismeret egy olyan dolog, amire rávezethet egy pszichológus vagy pszichiáter, hosszú évekig tartó terápiával. Az, hogy önismereti könyveket olvasol és nárcisztikus módon (mert ugye neked nem lehet újat mutatni) alkotsz belőlük magadnak egy negatív önképet, az abszolút nem egyenlő az önismerettel, és talán a valóságot sem tükrözi, ezt nevezik téveszmének.

Kizárt, hogy azt fogja visszamondani egy pszichológus/pszichiáter, amit az egyetemen tanult, mégpedig azért, mert egy páciensnek nem arra van szüksége, hanem például (mint neked is) beszélgetésre, megértő társaságra. Azt pedig erősen kétlem, hogy átlátnál ennek a módszertani ismeretein, ahogyan egy pszichológuson/pszichiáteren sem tudsz, mivel ő lát át rajtad. Az nem ott kezdődik, hogy olvasok egy kicsit az önismeretről. Olyan pedig nincs, hogy azonnali megoldás, évekig is tarthat, mire belátod, és az már a te választásod kérdése, hogy akarsz-e magadnak normális életet, vagy tagadással megfojtod magad a saját depressziós kényszerképzeteidbe temetkezve. Amíg nem tudatosul benned az, hogy azért nem érzed jól magad, mert az önismereted és az önképed hiányos, addig az atyaúristen sem fog tudni segíteni rajtad. Ha mások szemével tekintesz magadra, akkor az vagy aminek tartod magad, ellenben a saját szemeddel nézve ("van elegendő önismeretem"). Nem látsz ebben némi kognitív disszonanciát? Nem látod, hogy önmagadnak mondasz ellent?