Mit lehet tenni az emberi egyediségünk, megismételhetetlenségünk felismerése által generált mélységes magányérzetünk ellen?

#9-10 Szerintem túlmagyarázod egy kicsit a kérdést, illetve ki tudja miért, elmentél pszichológiai irányba. Ez pont egy olyan kérdés, ami a pszichológia és a filozófia határmezsgyéjén barangol. Mivel ezzel az erővel felhozhatnám mondjuk Descartes-ot vagy Nietzsche-t is.

Többé-kevésbé átérzem ezt az állapotot, amiről írsz és régóta keresem erre a választ. Régen görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy a szeretteim és hozzám közel állók olyanok legyenek, mint én, de időközben sikerült átformálnom rögeszméimet. Gyakran az előítéletesség beszélt belőlem, amikor bizalmatlanul kezeltem mindenkit, aki körülvett. Úgy gondolom, hogy a megrögzött előítéletek helyett érdemes lehet módszeresen kiszűrni azt, hogy kibe bízhatunk. A bizalmatlanség és rossz előérzetek gyakran személyes sérelmekből fakadnak, nem biztos, hogy a másik fél okolható emiatt minden esetben. Amit írsz, abból is egyértelműen az jön át, hogy projektálsz, időzített bombaként jellemzel másokat, miközben rólad van szó. Úgy gondolom ha az ember helyreteszi saját magát elsősorban, az a kapcsolatokra is jó hatással van, végülis minden fejben dől el.