Miért akarnak az emberek másoknak megfelelni?

(Első:)8 osztályos gimnáziumba járok. Mondok egy példát: van egy gyerek. Dadog, beszédhibás, törire SEMMIT nem tanult, és feleltették. Azt mondta a tanár, hogy ez 3-mas lenne, de bíztatásul ad egy 5-öst! -.- A másik felelő én voltam. A tanár engem nem kedvelt, és arra a részre amiből feleltem nagyon jól készültem. Persze én 4-est kaptam, pedig azt mondta, hogy az osztályból eddig ez volt a legjobb felelet...De azért 4-est adott!

A másik: a tanár kedvence az egész évben csak 1x felelt. Akkor is 4-esre. Összesen 9 dogát írtunk, abból neki 5db 4-es lett. Évvégén dicséretes lett a tantárgyból...

Jó, hogy erre senki sem kíváncsi, csak hát most mondtam egy példát, hogy miért fontos a megfelelés.

Nem, nem akarok. Szüleim is tudják, nem tudnak mit mondani erre. :/

De ehez én már hozzászoktam, és én nem akarok másnak megfelelni, lesz@rom más véleményét. De a kérdés az volt, hogy miért akarnak másnak megfelelni, és a taplnyalók nálunk ezt csinálják...És én nem tartozok közéük - félreértés ne essék! Ehez már hozzászoktam, nekem az lenne a furcsa, ha valamiért nem kéne kő keményen kűzdeni!

Hú, hát nem is tudom, mit kéne neked válaszolnom, 9:00 ill. 10:06. Tény, hogy mindig voltak, vannak, lesznek kimondott kedvencek, minden suliban, szinte minden tanárnak. A tisztességes tanárok viszont nem az osztályzataikkal mutatják ezt ki. Soha nem voltam sehol a tantestület kedvence (túl nagy a azám), felnőtt koromra kiderült, hogy túl erős az igazságérzetem. És ennek hangot is adok. Felnőttként megtanultam 10-ig elszámolni, mielőtt a számat kinyitom, ha már a bicska a zsebemben kinyílt. Ezzel annyit elérek, hogy kevésbé indulatosan, normális hangnemben mondjam el a véleményem. Mivel az igazságérzetem így működik, ha hibáztam/hibázok, szólok, és beismerem, mielőtt bárki szóvá tenné.

Ebből gondolhatjátok, soha nem voltam kivételezett. Nekem mindig 2x annyira kellett készülnöm, a munkámat is úgy végeznem, hogy ne tudjanak belekötni. Ha valami becsúszott, álltam elébe. De soha nem voltam megalkuvó. Az nem fér bele az értékrendembe. Általánosban, majd a szakközépben is mindenki tudta, melyik tanárnak ki a kedvence, ki a nyalizós, de nem a jegyekből. Mondjuk nem ma voltam iskolás, hanem bő 30 éve. Mindig jó bizonyítványom volt, szerencsére volt szorgalmam, az ma is van, és aránylag könnyen tanultam. Nem kaptam gyengébb osztályzatot a megérdemeltnél, de sokszor lehetett látni, hogy úgy írja be az ötöst, mintha a fogát húznák. Felelésnél kis próbálkozás, hogy össze tud-e zavarni, dogaírásnál az állandó szemmel tartás, nem puskázom-e. A kedvencnek nem ellenőrizték a padját, szépen hagyták lefelelni, és mindig meg lett szóban dicsérve, hogy milyen szépen készült. De ha nem, hát megkapta a karót ő is. Lehet, hogy ebből a szempontból nekem szerencsém volt a sulikban, meg azért régen is volt. Attól nálunk senki nem kapott jobb jegyet, mert hétfőnként anyuka sütijéből vitt, a kertből gyümölcsöt, névnapra, pedagógusnapra hatalmas virágcsokrot, ajándékot, mikor az osztály nevében is köszöntve lett, jelképes ajándékkal.

Kedves Kérdező!

Szívemből szóltál, komolyan! Persze azért bizonyos keretek között alkalmazkodni kell pár dologhoz, pl illem, milyen alkalomra mit illik, nem illik felvenni, stb., de múgy teljesen igazad van. Aki a barátom akar lenni, az fogadjon el olyannak, amilyen vagyok!

Nincs túl sok barátom, de azok egytől egyig igaz barátok, és nem csak ilyen felszínes bájcsevegők!

Egyébként szerintem bizonyos szinten a társadalom, és főleg a média hatására erődödik fel bennünk a megfelelni akarás.