Hogy tudnám összeszedni magamat?
30 éves férfi vagyok, egy roncs lettem, teljesen kiégtem, már semmi motivációm sincs semmihez.
Szinte teljesen összeomlott az életem az elmúlt pár évben, és úgy érzem, hogy már nincs erőm felállni.
Szinte semmit sem tudok felmutatni az életben... Nincs iskolám (csak 8 általános), nincs jogosítványom, nincsenek barátaim, sem barátnőm, és már spórolt pénzem sincs.
Hogyha 5 évet visszamegyek az időben, akkor még nagyon motivált voltam bizonyos dolgokban, meg úgy összességében, érettségizni akartam, jogosítványt akartam, aztán nem igazán jött össze, ezt most nem részletezném hogy miért nem. De az egész hozzáállásom az élethez más volt. Ilyenkor ráadásul még pénzem is volt bőven.
Most valahogy, úgy érzem magamat, mint egy 80 éves: elkéstem, lemaradtam a korosztályomtól.
És mivel szinte teljesen egyedül vagyok, a munkahelyemen is alig beszélgetnek velem, nincs is kedvem semmit sem tenni az életemért, hogy jobb legyen, meg nem is hiszek már benne, hogy sikerülhet, hiszen nekem még semmi sem sikerült.
Legszívesebben elölről kezdeném az egész életemet, mert ahogy mondtam, semmit sem ér, nincs értelme.
Ráadásul ami feltette az i-re a pontot ebben az évben, hogy súlyosan megbetegedtem, és még mindig nem sikerült kideríteni hogy mi is a valódi probléma.
Annyit tudok felajánlani, hogy ha van kedved privátban fejts ki részletesebben, mesélj magadról.
31f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!