Az emberi kapcsolatok változásához, megszűnéséhez miért nem tudok jól hozzáállni, mit tehetnék, hogy végre úgy érezzek és viselkedjek mint egy igazi 28 éves felnőtt nő?

Sajnos vagy nem sajnos de 28 évesen abban az életkorban vagyok, hogy minden számomra valaha fontos ember szanaszét van és teljesen máshol tartanak az életben. :(

Én érzem kisebbségi komplexusosan magam, mert egyetem miatt nem volt igazán állásom 27 évig (az is csak félállás, mert így nem vettek volna fel teljes állásba), még fél évig nem is lesz és 28 éves vagyok. Ezt csak azért hozhattam össze, mert van lakásom, kiadtam 2 szobát de most már nem akarok több lakótársat.

Munkahelyen mindenkinek van/volt nagyon komoly párkapcsolata ennyi idős korára, az idősebbeknek végképp, de a fiatalok se szinglik.

Most van párom, de attól tartok vele is az lesz, mint minden baràtkozási próbálkozásommal. Ha nem leszek elég jó már semmire, akkor majd továbbáll.

Meséltem neki a kapcsolati nehézségeimről, hogy miért nem szolgáltuk egymást már ezekben a kapcsolatokban.

Ő őszintén elmondta a véleményét, hogy hihetetlen, hogy mi nők mennyire túlbonyolítunk mindent, meg túlgondolunk mindent. Mondtam, hogy én különösen túlérzékeny vagyok. Ez egy nagyon rossz tulajdonságom, nem is csodálkozom azon, hogy ezzel nem lehet megtartani magam mellett embereket.

Csak közben még nem tudom, mit tudnék adni másoknak. Nyilván senki se marad benne olyan kapcsolatokban, amik már nem szolgálják őket.

De eskü már most sem értem párom miért van velem is... abszolúte szinte semmit nem foglalkozik velem, én meg ővele nem tudok, mert olyan mintha nem lenne rá szükségem. Nem tudok mit adni neki. De nem is nagyon kell. Átugrott munka után 15 percre de ennyi. Azt mondta az jó neki, ha hètvégén összefutunk egy rendezvény miatt. Meg majd jöhetnek a haverjai is. Ez lassan egy éve így megy, az elején mintha picit lelkesebb lett volna. Nyilván a szex se érdekli már annyira. Főleg az nem, nekem mi lenne a jó. Meg se kérdezte sohasem mitől lehetne jó nekem, semmilyen téren. Én meg nem bírtam, nem tudom kinyitni a szam, mit is akarok, mi nem jó, mert kezdem diszkvalifikáltnak érezni magam, kb. Ledominál mindenben, valami ilyesmi.

Voltak nagyon közeli barátságaim, de velük azert magasabb szintet ütöttünk meg lelki kapcsolódás terén. Én ebben a kapcsolatban üresnek érzem magam. :(

Fájna, ha nem látnám többé a páromat, de jobban fájna, ha egy barátom se lenne többé.

Bár már felhívták figyelmem toxikus dinamikára (mindketten azok voltunk), de én kezdek attól félni, hogy annyira kifutottam az időből, hogy egészséges baráti-párkapcsolatra már nem lesz lehetőségem.

Mindig is szerettem volna valaki mas lenni, normálisabb, átlagosak, akit többen kedvelnek. Sosem ment. :(