Meghallgatnád a történetemet?

Sziasztok.

Kb. nyár elején megfogadtam hogy jövő tanévre megváltozok. Nyáron végig pörögtem, mindig voltam valahol, mindig csináltam valami érdekeset, csomó jó sztori szereplője lettem.

De amióta itt a suli, azóta egész egyszerűen visszapunnyadtam. Elkezdtem gitározni - csináltam 2 hétig, és abbahagytam. Nincs kitartás, nincs kedv. Egyedül a kung-fut csinálom, de azt is azért, mert oda el kell járni, ott foglalkoznak velem. Gitártanárra nem igazán van lóvém.

Megfogadtam hogy elkezdek egy másik sportot. Pfff azóta semmit sem csinálok. Gondoltam BMX-re, vagy gördeszkára, de valahogy nem kongurens velem. Gondolkodtam a kosárlabdán de túl vékony és nyeszlett vagyok. Gondolkodtam a gyúráson de nincs kivel, egyedül pedig nem lenne aki ösztönözne.

Ez a baj hogy csak gondolkodom ahelyett hogy tennék is valamit de nincs bennem vágy a tenniakarásra. Mindig más ideálok járnak a fejemben amihez szeretnék igazodni ( pl. a "gitárkorszakomban" összeakartam hozni egy bandát ) és nem tudok megállapodni. Így meg félek bármibe is belekezdeni mert kidobott pénz lenne ( lásd. már megint a gitár. )

Mindenhol azt látom hogy más korombeli srácok sikeresek, van barátnőjük stb. kiskoruk óta sportolnak, nagy az önbizalmuk. Folyton hozzájuk viszonyítom magam pedig tudom hogy saját magamhoz kéne.

Én meg ahelyett hogy csinálnék is valamit csak gépezek. Elkezdtem sok játékot de szép lassan leszoktam mindegyikről. Azzal, hogy rászoktam egy másikra. Mindig azt gondoltam hogy "néha-néha játszok egy kört" ahhoz képest meg van amikor órákon át nyomom a billentyűket.

Mit tegyek? Jól esne néhány kedves szó, na. Tudom, hogy pubertás kor meg blabla de szükségem van néha megerősítésekre. Hát elég szánalmas hogy ezt itt kérem de nem tudom máshol.

14f