Mit tudok ezzel kezdeni?

Középiskolában rengeteg bántást kaptam a külsőm miatt (fejem), pokol volt az életem.

Igaz, soha nem voltam elégedett a külsőmmel, de az akkor nagyon betett és kb. megalapozta az egész eddigi életemet.

Sokszor veszem észre hogy rólam beszélnek (egyértelműen a külsőm miatt) és már mindent erre vezetek vissza.

Volt pár barátnőm, ott is voltak jelek, vagyis, utólag mindig kiderült valami. Például mondta egy srác a már akkor volt barátnőmnek, hogy egy ilyen csajnak biztos jó pasija volt, ő meg mondta, hogy nem, sőt...

Szilveszterkor is volt, hogy mentem az utcán, jött szembe egy csaj, rám nézett és röhögve odafordult a barátjához. Szóval vannak ilyen jelek, hogy tényleg ronda vagyok és így is érzem magam, ami pokol.

De mostanában rá szoktam kérdezni ismerősöknél. Szimplán csak annyit, hogy tényleg gázul nézek ki? És ilyenkor sokszor felröhögnek és azt mondják egyáltalán nem, és nem is értik a kérdést. Több embertől kérdeztem már ezt, férfiaktól és nőktől is, idősebbektől és fiatalabbaktól, de mindenki azt mondja hogy semmi baj a külsőmmel. De valahogy sosem érzem őket elég meggyőzőnek, lehet van bennem valami ajnározásra való igény (mert inkább bántást kaptam csak, mintsem szeretetet), nem tudom.

A többség azt mondta, hogy a fejemben van a probléma, nem a külsőmben. Nem tudom, de hiperszenzitív vagyok a környezetemre és mindent erre vezetek vissza, még azt is, ha valaki nem kedvel, meggyőződésem, hogy taszító a külsőm.

Biztosan betett a trauma amit középiskolában átéltem, talán az is közrejátszhat ebben, hogy rettentő igényes vagyok, öltözködés, higiénia, haj, stb.stb., és talán nem tudom elfogadni a legkisebb tökéletlenséget sem. Nem tudom. Ti mit gondoltok erről?

Voltam pszichológusnál is, ezeket neki is elmondtam, azt mondta bármennyi embert megkérdezhetek, mert ez egy lyukas vödör, ha holnaptól mindenki dicsérne, akkor sem érezném jobban magam, mert nyilvánvalóan önértékelési probléma áll a háttérben. Nem tudom, hogyan fogadjam el magam.