Megőrültem. Ilyenkor mi a teendő?

Szeretném leírni ezt a kis történetet, mert tudom, hogy sok gyakoris ki van éhezve az efféle dolgokra és akár érdekesnek is találhatják, vagy adhatnak tippeket. :D

Arról van szó, hogy nekem soha nem volt igazi személyiségem csak úgy léteztem, nem értettem semmit, hogy ki miért olyan amilyen egy ösztönlény voltam aki félt. Ahogy nőttem tanultam suliban, de nem történt igazából semmi, nem is néztem ki olyan jól (fiú vagyok) 13éves koromig, mert kicsit kövérebb voltam meg ilyesmi, de utána ahogy felnőttem már rendes alakom lett, próbálkoztam sporttal, de uncsi volt. Elkerültem középsuliba itt már kb totál lesz@rtam mindent és otthon elkezdtem filmezni, sorozatozni, de mindenfélével próbálkoztam és elkezdtem olvasgatni is, megtaláltam azokat a karaktereket, mind könyvekben, mind sorozatokban akikkel teljesen egy nevezőn voltam (Sherlock Holmes, Dr.House stbstb) Nem vagyok olyan okos mint ezek a karakterek, de viselkedésileg teljesen egy nevezőn vagyok velük, hatalmas öröm volt olvasni/nézni őket. Kb 1.5 éve eljutottam arra a pontra, hogy meguntam a várakozást és elkezdtem dumálni, mindent megkérdőjelezek, mindenbe belekötök, kiforgatom mindenki szavát és embergyűlölő is vagyok, mert átlátok a kis trükkökön és egyszerűen érzem, hogy ki minek az érdekében hazudik és ezt mindenki fejéhez is vágom. Arrogáns vagyok, mindenkit le idiótázok és félelmetes de meg tudom magyarázni, hogy miért és ilyenkor csak így csendben elvonulnak. Belém rögzült ez az egész és élvezem is néha főleg, amikor történnek ilyen kis pszichológiai bakik és rájövök, majd gúnyosan közlöm és ez marhára szórakoztató. Mindig van egy sértő poén a tarsolyomban és nem unalmasan adom elő őket. Nem tudok megváltozni, pedig most vagyok abban a korban, hogy valóban (lányok véleménye) kezdek jóképű lenni, meg úgy minden klaffol, de én képmutatásnak érzek minden kapcsolatot, mivel feltételezem, hogy eddig azért nem volt, mert nem néztem ki olyan jól és most, hogy már igen akkor lehet? Ez akkora álszentség és utálom, hogy igaz, mert én is csak a helyes csajokat nézem meg és ezt is utálom, milyen igazságtalan már. Irritál más emberek boldogsága, miközben én is az szeretnék lenni, de ha meg kellene változnom, úgy érzem akkor az lebutulás lenne. Nem járok sehová, mert nem szereti senki sem az okoskodókat (még ha igazuk van akkor sem) és kb 2 éve már ki sem mozdulok a sulin kívül sehová. Pedig kellene, hiszen könyörgöm House 45-50 éves, a többi karakterről meg ne is beszéljünk, ők sem lettek egy csapásra ilyenek, a producerek sem így írták meg őket, hanem lépésről lépésre én viszont hirtelen lettem ilyen és megragadt bennem. Eljutottam már arra a szintre, hogy gyógyszerekkel kellene próbálkoznom (ugye a karaktereknek bejött....) és úgy talán jobban tudnám élvezni amit csinálok vagy elnyomná az érzéseimet. Most lett volna egy lány akivel lett volna valami, de elszúrom szokás szerint, mert szételemzem és túlracionalizálom, pedig nem akarom, szeretnék boldog lenni, ez a viselkedés ráér később is, de most csak pazarlom az éveimet feleslegesen.

Kösz, hogy végig olvastad. (Ja és ez nem egy antidepresszáns reklámszövege volt. :P:D)