Hogy lehet az, hogy nekem sose sikerül semmi?

Szia,

Olvasd el, hátha hasznos lesz: [link]

Tanuld meg önmagadat megbecsülni. Ismerd meg jobban azt az embert, aki nap, mint nap visszanéz a tükörből.

Amíg nem ismered előnyeid, hátrányaid, jobb tulajdonságaid és nem békélsz meg önmagaddal addig gondjaid lesznek.

A negatív pesszimista hozzáállás se fog segíteni.

No és sok ember pár kudarc esetén már felad dolgokat, depizik.

Azt a sok időt és energiát pedig lehetne abba is ölni, hogy "jólvan, elcsesztem valamit, végig gondolom újra és tanulok a hibámból", de ha pl külső tényező ott is igyekszem megoldani vagy akár más utat vagy opciót találni stb.

Elfogadod a jelent ésdepi helyett változás folyamataira fókuszálsz.

Ismerek olyat, aki sokkal idősebb generáció tagja. Az uriember milliárdos cége csődbe ment a kor előrehaladtával, technológia stb miatt.

Teljesen legatyásodott, kellemetlen volt számára az egész, majd mindent újra épített, csak más ötlettel, céllal, úgy hogy egy gyári szalagmunka mellől kezdte újra az életét.

Tudnék nem kevés olyan esetet mesélni, amik osztották az élet pofonjait. Magam és ismeretségem, társaságom tapasztalatait.

Ha minden egyes failnál magamba burultam volna sehol se tartanék.

Vannak olyan prototípusok, amik több év alatt meg se merem számolni hány fail kellett ahhoz, hogy sikerüljön.

De mondok egy egyszerű hétköznapibb dolgot: sütés.

Minden menni szokott, de 2 dolog sokáig mumus volt számomra:

az eredeti képviselő fánk tésztája és a házi készítésű chips.

Az utóbbit alig pár hete tökéletesítettem a megfelelő eszközökkel, alap massza kikeverési arányokkal, megfelelő sütési idő és hőmérséklet. Egyenlőre pedig egy saláta öntetport használok ízesítésre, de tervben van, hogy kerti fűszereimből kísérletezni szeretnék egy ideális ízvilágot.

Az elcseszett képviselő fánkom tésztái se mentek kukába.

Rögtönzött nokedli vagy sült ratyibb tészta lett a gyros-hoz.

Baromi jó érzés a milliomodik fail után célba érni. Ne add fel!

A kérdésedre a válasz röviden:

A hozzáállásod nem megfelelő. Nem adsz bele apait anyait se fejben, se lélekben, se tettekben.

Nincs az az isten, hogy előbb utóbb valami ne jöjjön össze.

"De hogy tartanám magam megfelelőnek, mikor egész életemben csak a szart kapom?"

Úgy hogy a saját értékedet nem mások alapján determinálod. Ez fordítva is igaz, én például a saját világomban egy igen nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvendő egyén vagyok, így történjen bármi akkor is szeretem saját magamat, ennek következtében elértem mindent az életben amit szerettem volna mivel nincsenek olyan gátak előttem, hogy "mi lesz ha valami nem sikerül stb...". Épp a pozitív mentalitásom miatt vettem könnyedén az akadályt, vizsgákat stb az egyetemen, lett könnyedén, kimagasló fizetéssel munkám a szociális kapcsolataim és a magánéletem is teljesen rendben van. De ha mindez nem így történt volna a saját önszeretetem akkor is kompenzálná ezek hiányát: ok-okozati összefüggésben épp azért lettem társadalmi szempontból is "sikeres" mert alapjáraton egy önmagában boldog személy vagyok, és nem azért lettem boldog, mert "sikeres" vagyok.

Te egy gyönyörű, csodálatos és szeretetre méltó ember vagy. Egyszeri, megismételhetetlen, érték vagy. ha elvesznél, az jóvátehetetlen lenne.

Hallottad már ezt? Ami nem öl meg, az megerősít?

Hatalmas bölcsesség van ebben. Nézd, az élet néha simogatja az embert, néha pedig Kegyetlenül ossza a pofonokat. Én is kaptam pofonokat, te is kaptál pofonokat, sőt, merem állítani, hogy néha mindketten akkora pofonokat kaptunk, hogy hetekre, hónapokra, talán évekre is padlóra voltunk küldve.

De megölt ez minket? Nem. Hanem átvészeltük. Találtunk kapaszkodót, és képesek voltunk eltöprengeni rajta, hogy hogyan jutottunk el idáig.

Én is kaptam pofonokat és simogatásokat is az élettől. Észre kell venni, ha az élet , Isten, vagy Univerzum ad valami jót. Néha pedig annyira el vagyunk foglalva a fájdalmainkkal, hogy észre sem vesszük, hogy azért kaptunk jót is. Néha pedig csak utólag vesszük észre, amikor valaki hiányzik, hogy azért mégis csak volt valami jó az életünkben, különben nem hiányozna annyira.

3 évvel ezelőtt arra döbbentem rá, hogy az öngyilkosság határára sodródtam. Számot vetettem az életemről, miközben Istenhez könyörögtem a megváltásért. Jézushoz könyörögtem. Nem fárasztalak azzal, hogy mekkora csoda ért és micsoda jelenlétet éreztem abban a pillanatban. mert, hogy volt mindvégig velem valaki szemnek láthatatlan. Hanem inkább arról írnék, ami végül nekem bejött:

Rádöbbentem, hogy végsősoron az én döntéseim vezettek el odáig, hogy ki akarom nyírni magam. De ennél sokkal jelentősebb volt a felismerés, hogy nincs semmi, ami alapján én jó döntéseket tudnék meghozni. Így ezzel kezdtem el foglalkozni. Hogy valami alapján megtanuljak helyesen dönteni.

Végül Jézus tanításait vettem alapnak és az alapján hoztam meg a döntéseimet. A tanításai alapján és hogy elkezdtem tettekre váltani őket úgy érzem, hogy megismertem Jézust. De a lényeg, hogy teljesen új szemléletmódom lett. Átértékelődtek a fontossági sorrendek az életemben.

Végeredmény:

Ilyen voltam:

Lecsúszott drogfüggő, se pénz, se barátok, sem életcél, ráadásúl a kisgyermekeimmel sem tartottam a kapcsolatot. Valami elképeztően önző gondolkodásommal.

Ilyen lettem 3 év múlva:

Van stabíl munkahelyem, barátok, igaz elvált apa vagyok, de a gyermekeim alig várják, hogy ismét velem legyenek. Most jönnek 2 hétre hozzám lakni. Az anyjukkal pedig egész jó, baráti szülőtárs kapcsolatunk lett. Van életcélom. És még van pénzem is.

Megjegyzem, nem élek luxusban, de arra is rájöttem, hogy a pénz egyáltalán nem fontos. Szükséges, de nem fontos. De sok múlik azon, hogy kit teszünk a hétköznapokban az első helyre. Én már magamat nem teszem az első helyre, sokkal inkább az utolsó helyre. viszont mindenki mást előbbre teszek magamnál. Hülye pedig nem lettem. Nem kell nekem már megfelelnem embernek, és mégis úgy érzem, hogy most szeretnek az emberek. Jó, néha botránkoznak egy-egy kijelentésemen, de nem kell félnem, mert tudom, hogy ha a döntéseimet és a szavaimat Krisztus tanításainak fényében hozom meg és mondom ki, akkor igazol engem, néha megdöbbentő módon.

Neked amúgy mi a célod? Van valami célod, ami felé tartasz? Mert ha nincs, akkor nem leszel boldog sem. Ha példáúl a célod a boldogság, akkor azt sosem éred el. De ha bármi más a célod, akkor az tesz boldoggá, ha eléred, majd pedig az, ha új célt kitűzve haladsz tovább. Nem is a célbaéréstől lesz boldog az életed, hanem a célig vezető úttól.

Remélem valamivel közelebb tudtalak vinni a kérdésed megválaszolásához. Abban biztos vagyok, hogy az jobban állja a sarat, akit az élet több pofonnal kínált meg, mint simogatással. Hidd el, minden értelmet fog nyerni. Volt úgy, hogy egy évvekkel ezelőtti pofon tanulsága mostanában vált áldássá. Akkor kegyetlenűl fájt, de végül egy új problémát pont emiatt sétagaloppként éltem meg, míg más kínszenvedésnek. A mai nap pofona pedig megeshet 10 év múlva egy másik felmerülő komoly problémát könnyít meg.

Inkább azt nézd, hogy mit tanultál a kudarcaidból. Ne azt nézd, miért vallottál kudarcot. Hanem a tanulságát. Minden negatív helyzetből lehet tanulni. Sőt, csak a negatív helyzetekből lehet tanulni. A bölcsek mások negatív történeteiből tanulnak, a kevésbé bölcsek a saját kudarcaikból tanulnak.

Még annyi, hogy az önsajnálat csak időhúzás. A cselekvés segít kilendíteni. A történtek feldolgozása segít tovább lépni. Mindig fel kell állni és mindig tovább kell menni. Jó én könnyen beszélek, mert én már látom, hogy minden botlásnál Krisztus a kezét nyújtja, hogy felsegítsen. Más nem látja a segítő kezet, pedig benn a Bibliában, az evangéliumokban.

Isten áldjon és minden jót! Boldog karit és B.U.É.K.!