Miért szórom úgy a pénzt, mintha ki lennék tömve lóvéval?

Hiába látom be józan ésszel, hogy nem szabadna ennyit költenem, egyszerűen nem tudok megállni. Simán otthagytam múltkor is majdnem 30.000 Ft-ot az írószerboltban, többnyire olyan cuccokra, amik nem feltétlenül képezik létszükséglet tárgyát (sőt...). Ha elmegyünk valahova inni haverokkal, mindenkit meghívok egy italra, akár ketten, akár kilencen vagyunk. Dohányzom is, dobozosat szívok, és bárki odajön hozzám, annak adok, sokszor nem is egy szálat. Mindezt addig csinálom, amíg végül egy tetves fityingem sem marad és szívhatom a fogam, amíg meg nem érkezik az ösztöndíj (vagy DH). Annyiszor, de annyiszor lekúrtam már magam emiatt, listát vezetek arról, hogy mit veszek és mennyiért, de egyszerűen van az a pont, ahol nem már nem hat a józan ész és minden befektett energiám megy a kukába egy idióta, impulzív döntés miatt. Rohadtul elegem van magamból már. Esetleg tudtok valami tanácsot adni, hogyan fogjam vissza a költekezésemet, vagy kész, ennyi volt, Darwin-díjas vagyok és inkább akasszam fel magam?