Hogyan tovább? Örülnék valamilyen bíztatásnak.

Kicsit hosszú lesz valószínűleg. Én egy 26 éves nő vagyok. Van egy stabil egzisztenciám, de több okból is elégedetlen vagyok.

Kezdem az egyszerűbbel. Mikor az egyetemet elvégeztem, rögtön felajánlottak egy állást a gyakorlati helyemen. Mivel tudom, milyen nehéz lehet munkát találni, azonnal elfogadtam. Már második éve vagyok itt. Tudtam már akkor is, mikor elvállaltam, hogy rengeteg negatívuma van a helynek, láttam, de semmi nem érdekelt, csak hogy ne kelljen hazaköltöznöm. Most pedig egyre rosszabbul érzem itt magam. A többiek visszahúznak, folyamatosan konfliktusok vannak, a főnök pedig egyre jobban láncol ide ilyen olyan lehetőségekkel. Úgy érzem, kezdek beleragadni.

A súlyosabb, több éve van egy párom, akit szeretek, de szintén érzem ezt a beragadást. Azt hittem egyetem után milyen komoly lesz minden. Na, sajnos nem. Ő abban a hitben van, hogy mindenre ráérünk. Pár álma van még a komoly dolgok előtt. Ebből több teljesült, a többi hosszú folyamat, de elindult. Támogattam természetesen. Na, továbbra is úgy érzi, ráérünk. Őt sose zavar semmi, az se, hogy nekem nem esik jól, hogy nem lehet egyről a kettőre lépni. Azt mondja, tudja, hogy boldogtalan vagyok ezért, de nem tud vele mit csinálni. További érdekesség, hogy most biztosan úgy jött le, hogy a barátom bulizik, nőzik, éli meghosszabbított egyetemista létét. Hát nem, semmit nem csinál igazából, csak dolgozik.

Szóval a mindennapjaim elég frusztrálóak, ugyanúgy telik mind, a munkahelyemet szinte nem tudom elviselni. Ő ugyanazon a szent helyen van mindig, mikor hazaérek, ugyanazt csinálja.

Harmadik gond, az én drága szüleim azt hiszik, minden szuper, boldog vagyok. Nem mondok nekik semmit, mert nem akarok csalódást okozni, az után ami mindent tettek értem. Viszont kicsit lelkiismereti probléma, hogy hazudok.

És a barátom is lelkiismereti probléma, sokat veszekszünk. Ezt én indítom, mikor elszakad bennem valami, hogy tényleg nem lehet vele mit kezdeni ennyi idősen, ennyi év után.

Lelkiismereti gondom, hogy elvállaltam ezt a munkát, tudvá, hogy milyen. Az a baj, hogy az elején még lelkes voltam, már nem tudom elviselni.

Erre a helyzetre mit lehet mondani