Hogyan szüntessem meg ezt a viselkedésformám?

Már egy huzamosabb idő eltelt a legutóbbi szakításom óta, azóta megéltem hullámhegyeket-és völgyeket, az elmúlt időszakban pedig már nem is foglalkoztam a randizással. Rendkívül nehéz hosszú távra társat találni, én pedig fiú létemre mindig arra vágytam, hogy megtaláljam életem szerelmét, akivel boldogan élhetünk le egy életet, egymással, szeretetben és boldogságban. Tudom, kissé naiv. Azonban manapság azt vettem észre magamon, hogy ha elkezdek például online beszélni egy értelmes lánnyal, és jól is alakulnak a dolgok, már pár nap után is hajlamos vagyok beleélni magam, hogy "na, talán ő lesz a barátnőm" aztán persze sosincs igazam, és rendkívül szánalmasnak tartom magam, hogy mostanában sokszor elkezdek ilyet érezni, és néha az ártalmatlan barátkozási szándékokat is félreértem. Tisztában vagyok vele, hogy virágzó kapcsolatok gyakran mély barátságokból alakulnak ki, plusz előtte dolgoznom kéne az introvertált oldalamon, szóval nem is értem ezt a viselkedésem, mert elméletben tudom, hogy mit csinálok rosszul. Egyébként még az a gondolat riogat sokszor, hogy mivel már "régen" volt kapcsolatom, a következő barátnőmnek nem tudom majd megadni azokat, amire vágyik. Eleve nekem háromszor olyan nehezen mennek az érintkezéses dolgok, hiába vágyom rá, hogy ölelgessem a lányt, akit annyira szeretek. Az előző barátnőm kezét is majdnem egy hónapba telt megfognom.

De nem is értem, miért parázok rá, amikor nincs is semmi és senki kilátásban. 😅