Hogyan tudnék túllépni a múltbéli sérelmeimen, és újra az az ember lenni akire büszke vagyok?

Korábban egy magabiztos, érdeklődő, de viszonylag zárkózott lány voltam. A gimnázium utolsó évében, lelkileg bántalmaztak az iskolatársaim. Folyamatos és állandó volt a lelki bántalmazás (abban az időben kissé paranoid is lettem). Nem érdekelt tovább a tanulás, holott addig minden vágyam az egyetem volt. De egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy tanuljak, csak arra vágytam, hogy vége legyen a tanévnek. Végül felvettek egy másik egyetem, ugyanazon szakára, ahova egy évet jártam, de borzalmasan éreztem magam. Szintén ilyen lelki nyomorúságban, önmarcangolásban és ha nem, még frusztráltabban, amin az se segített, hogy egy volt osztálytársammal napi szinten találkoztam ott. Közben folyamatosan rettegtem, hogy ugyanaz fog megismétlődni, mint a gimiben. Emellet a tanuláshoz sem sikerült visszaszereznem a motivációt. Majd következő évben sikerült elkerülnöm a vágyott egyetemre, de még mindig küszködtem a motivációhiánnyal, pedig azt hittem az átkerülés meg fog oldani mindent. Mindent az utolsó pillanatra hagytam, és szinte csak a szerencsés tételhúzásaimnak köszönhetően maradt meg a jó átlagom, holott ez korábban soha nem volt így.

Ez az egész borzasztóan bánt, mert tudom, hogy ennél bőven többre lennék képes. Plusz vírushelyzet miatt a beilleszkedés borzasztóan nehezen megy. Csatlakoztam két egyetemi szervezethez, hogy hátha így könyebb lesz, de annyira azt érzem, hogy egyszerűen képtelen vagyok normálisan beilleszkedni. Szégyenlem, hogy vannak korábbi kötelező tárgyaim, ami az évfolyamom nagy részének már nincs. Félek, hogy ezek miatt azt gondolják, nem vagyok ide való, vagy lenéznek, és emiatt nem számít a véleményem. Ezek nagyon fontosak számomra, mert úgy gondolom, hogy a korábban nagy nehezen felépített önbizalmam, csakis ezeknek volt köszönhető. Régen én voltam az aki mindig magabiztos volt a tudását illetően és szerettem tanulni, most meg egyszerűen megbélyegez ez a helyzet. Korábban egy olyan magabiztosságot adott a tudat, hogy én jó vagyok ebben, érek valamit és ez boldoggá tett.

Talán, ha vissza tudnám szerezni az önbizalmam, könnyebben menne a beilleszkedés is? Nagyon zárkózott lettem, pedig reménykedtem benne, hogy az egyetemi szervezetekhez való csatlakozás segíteni fog. Még nehezíti a helyzetet, hogy szinte alig ismertem valakit az évfolyamomról. Egy-egy emberrel remekül elbeszélgetek, de amikor nagy társaságban vagyok, egyszerűen nem merek megszólalni. Kínosan érint, hogy mások próbálnak 1-1x hozzám szólni, én meg idegességemben csak röviden válaszolva lezárom a témát. Hogyan legyek nyitottabb? Hogyan tudnám a múlt ezen részét elengedni? Ha volt valaki esetleg hasonló helyzetben, vagy van véleménye, hozzászólása a témához, várom őket!