Miért hasonlítom folyton magam másokhoz?

A magam életét hasonlítom másokéhoz, hogy én mennyire keveset ertem el, mások meg milyen sok mindent, és hogy nekik milyen könnyű az élet. Sokszor mondták már rám, hogy túl érzékeny vagyok, ami igaz is.

Voltam már deptessziós is, amire gyógyszert szedtem, de már nem.

Az orvosom akkor azt mondta szorongok, ami meg is látszik rajtam. Korábban egyedül sose mertem menni sehova, még a postázhoz se mertem egyedül kimenni. Ahhoz képest ma már elmerek egyedül is intézni dolgokat, buszoztam is már egyedül, telefonáltam is már hivatalos ügyben, de úgy hogy a hangom sem akadozott. Mivel 29 éves nő vagyok, tudom ez a mai világban kevés.

Valahogy mindig én vagyok az,akinek rosszul sikerülnek a dolgai.

Nem voltam rossz tanuló, mégis ki voltam közösítve az akkori osztálytársaim által. Most ők több mindent elértek az életben, mint én. Hol vagyok én hozzájuk képest? Nekem sehol egy eljegyzés, házasság, gyerek. Bár a gyerekvállastól van egy félelmem, hogy ugyanolyan szerencsétlen lenne mint én, csak szenvedne az életben, ahogy én. Vagy hogy a gyerekem beteg lenne.

Párkapcsokataim voltak, de mindig átvertek engem, és otthagytak. Akkor mindig kevesebbnek ereztem magam ismét. Most is van párom, de se törődést, se megértést nem mutatna felém. Ha szakítok másnak úgy se kellenék, pláne ennyi évesen, mikor már szinte mindenki foglalt, vagy házas.

Végig nézek a facebookon, csak azt látom mások mennyire boldogak, mennyire jól alakulnak a dolgaik, nem szép dolog, de szoktam is rájuk irigykedni. Xy ismerőst mennyire szeretik, hogy felesegül is vették, engem a barátom sem szeret elégge, hogy legalább eljegyezzen.

Még a szülőkkel élek, tehát még egy plusz pont a szerencsétlenségemre.