Velem van a baj? Senkinek érzem magam.
Nem vagyok egy nagydumás lány. Amikor papám meghalt 5 éve, eléggé magamba zuhantam, bár azóta sokkal-sokkal jobb a helyzet. Ismerkedéskor kicsit feszült vagyok, de igyekszem mindig mosolyogni, hogy ha nem is beszélek sokat, de legalább a mosolyom miatt szimpatikus legyek másoknak. A gond csak az, hogy az emberek 90%-a sz@rba sem néz. Pl. nem egyszer fordult már elő, hogy a barátommal várakoztunk és jöttek az ismerősei, és kezet fogtam a párommal, rám meg rám sem néztek, köszönni meg pláne nem köszöntek. Ha társaságban vagyunk ez rendszeres. És egyszerűen nem értem, hogy ez miért van. Oké, hogy bunkók az emberek, de annyit sem érdemlek meg, hogy rámnézzenek, ha már ott állok én is?!
Ma is egy szülinapi bulira voltunk hivatalosak. Az emberek többsége aranyos és jópofa volt. Már meg is lepődtem, hogy kivételes helyre keveredtem, minden rendben van. Erre jött egy gyerek, gyorsan mindenkinek bemutatkozott, mellettem meg elment.
Kint álltam a barátommal, odament hozzá egy frissen érkezett haverja és elkezdte kérdezgetni, hogy mi újság vele stb. Még csak véletlenül sem többes számban.
Egyszerűen fel nem fogom, hogy miért van ez. Egyébként is önbizalom hiányos vagyok, és ilyenkor azért furcsa, amikor mondják vígasztalásként, hogy értékesebb ember vagyok mint a többi. Tényleg? Annyira vagyok hű de értékes, hogy észre sem vesznek, rám sem néznek, mintha levegő lennék...
19
válasza:Akkor fog helyreállni az önbizalmad, ha elhiszed, hogy Isten egy csodálatos lénynek teremtett. Én néha már kezdem úgy látni magamat, és nagyon felszabadító, ha kölcsönkapjuk Isten szemüvegét. Mi is akkor válunk vonzó lényekké, ha nem magunkra fókuszálunk, hanem Istenre, és Isten szeretetén át a többi emberre.
Én inkább viccesnek tartom azt az ostoba köszönési formát, hogy a férfiak kezet fognak egymással, a nőnek meg foghegyről odavetnek valamit, ha egyáltalán köszöntik a társaságban. Én előre kezet szoktam adni egy ilyen helyzetben. Az ostobábbak persze kinevetnek. Pedig nyugodtan kezet nyújthat egy nő is. A köszönésnél meg nem nagyon érdekel az illem, én mindenkinek előre köszönök jó hangosan, de van, hogy ilyenkor sem köszönnek vissza! :-) Ez már nem az én bajom! :-)
Sajnos tényleg sokat számít az önbizalom. Ezt szép lassan fel lehet építeni, de vigyázni kell, hogy ne a másikból szívjuk ki az elismerést.
Amúgy meg sajnos tényleg olyan, mintha az ember leprás lenne, ezt én is megtapasztaltam, mert bár veled ellentétben nagy dumaláda vagyok és sokszor a társaság központja, mindenki lelki szemétládája. De ha nekem van bajom! Hujjujj, a sok "ápoltam" furán néz rám, majd tovább beszélnek a saját bajaikról. Persze vannak igazi barátaim, akikkel kölcsönösen ápolgatjuk és építgetjük egymást.
Egyszer (nem csak egyszer)nagyon magam alatt voltam. Ültem az iskola menzájában, és nagyon sajnáltam magam. -Biztos senki nem fog majd az asztalomhoz ülni! - gondoltam, és úgy lett, pedig dugig volt az ebédlő. Pedig máskor mindig volt asztaltársaságom. Aztán ahelyett, hogy el kezdtem volna keseregni az emberek önzése és érzéketlensége felett, meg hogy senki se szeret, rádöbbentem, hogy az egészet én generálom.
Engem nem érdekel az sem már, hogy sok egyoldalú kapcsolatom van, ahol én adok csak, Isten elég nekem, aztán igyekszem nem önző lenni, ami nem mindig sikerül, és próbálok a másik emberre koncentrálni! Az energiavámpíroktól azért én is menekülök..:-)
Ha véletlenül nem köszönnék valakinek, bocs, mert néha bamba vagyok! Ilyenkor hangosan köszönjetek rám!
válasza:Elbeszélgetnék a pasiddal, az első reakciójának annak kéne lenni, hogy bemutat másoknak...
Egy kicsit olyan lehetsz mint én, bár én úgy vagyok, hogy vagyok egy akárhányfős társaságban, beszélgetünk és éppen a mondandóm közepén vagyok azt valaki belepofázik közbe vágnak mondanom tovább mondanám, de nem hallanak? mintha ott se lennék? Nem egyszer volt ugye mi fiúk szeretünk körbe állni és dumálni, hogy bakker dumálok a többivel azt valaki közülünk elkezd tök másról beszélni én még be se fejeztem azt putty eltüntem? mintha egy csapásra láthatatlan lennék még próbálok 3x-4x belekezdeni de akkor már oda se figyelnek, nem egyszer volt hogy szinte elém álltak kitúrtak, egyszer volt mikor nagyon felkaptam az ilyenen a vizet azt odatettem a többieknek, "hát akkor kapjátok be a... " azt néztek nagyot és elmentem, nah ekkor már látnak vagy mi? Nem is nagyon szeretek 2-3 fős társaságnál nagyobban lenni, se nagyon emberekkel magamnak való vagyok, olyan lány után kutatok a világban akivel olyan érzésem lehet ha átölelem mintha repülnék, csókolni a nyakát fülét suttogni neki szépeket, stb.
De úgy érzem ez nem mehet addig amíg láthatatlan vagyok.
Talán 2en valahogy észre vetethetnék magunkat a világgal.
Ragyogjunk fel. Ha érdekel, hogy valahogy segíthetnénk egymásnak akkor szólj :)
Ez az első reakciója mindig, csak van, amikor otthagy valamiért, pl. keres valamit vagy el kell mennie egy pillanatra.
Pár napja is ott álltunk egyás mellett, odament hozzá egy idegen srác, aki akkor érkezett a társaságba... Bemutatkozott neki majd fordult is meg, már tett egy lépést, amikor a barátom utána szólt, hogy "amúgy meg itt van a barátnőm is".
Én sem szeretek nagy társaságban lenni pont emiatt, amit te is írtál, de néha elkerülhetetlen. Velem is volt már olyan, hogy amikor harmadjára kezdtem bele a mondandómba és akkor sem mondhattam végig, akkor beduzzogtam. Nem értem, miért van ez. Én mindig mindenkit meghallgatok türelmesen. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!