Az olyan ember, akinek nincsenek barátai, se haverjai, szülei nem szeretik, egy csőd az élete, az mit kezdjen az életével?

Átgondolhatja, hogyan csúszott ki mindez a kezéből és hol hibázott.

Átgondolhatja, hogy valóban így elveszett-e és nem csak a könnyes szeme homályosítja-e el a lehetőségeket.

Ha kell, pofozza fel magát, hogy legyen ereje kitápászkodni a bánat édesen ringató melegágyából. (Mert hát benne fetrengeni a legkönnyebb ugyebár)

Fel kell mérnie, mit veszíthet még és akként cselekednie, hogy ami van, azt megtartsa, de mindeközben megszerezze, amire vágyik.

Bár ez követelhet áldozatokat, mint a változás általában.

Tudom, talán közhelyesen hangzik, de minden a tudatban dől el.

Az, hogy hogyan értékeled a helyzetedet, első sorban rajtad múlik, de azt, hogy ki vagy, nem csak csak te döntöd el. (Illetve mindenki azt hisz magáról, amit akar, de ez nem feltétlenül igaz, főleg, ha senki sem annak látja, mint aminek ő szeretné)

A cselekvéseidre a környezeted is reflektál és ugyanúgy meghatároznak, leírnak téged, mint te őket.

Ergo szedd össze magad, hidd el, hogy nem vagy selejt és ha így teszel előbb-utóbb mások is elhiszik és ha így lesz, már valóban nem leszel az.