Miért érzek szimpátiát a gonosz emberek felé?
Miért érzem úgy, hogy ők olyanok, mint én és emiatt jól megértenénk egymást?
Valamiért úgy érzem, hogy szívesen ismerkednék meg például bűnözőkkel, a barátjuk lennék, meglátogatnám őket a börtönben (rosszabb esetben be is kerülnék melléjük), ajándékokat vinnék nekik...
Úgy érzem, hogy én magam is képes lennék olyan szörnyűségeket tenni, mint ők, biztosan jóban lennék velük.
Nem tartom őket félelmetesnek, sőt, már-már szeretettel gondolok rájuk.
Kicsit sajnálom is őket, mert szinte mindenki haragszik rájuk és senki sem kedveli őket. :(
Pont olyan helyzetben vannak, mint én.
Valamiért nagyon érdekel néhány híresebb gonosz embernek, például Ted Bundynek vagy Adolf Hitlernek az élete és szimpatikusnak tartom őket.
Miért érzek így?
Komoly a kérdésem, légyszíves ne higgyétek azt, hogy csak unalmamban viccelődök! :/
válasza:similis simile gaudet
hasonló a hasonlót szereti
Pedig olyan mondás is van, hogy az ellentétek vonzzák egymást. :D
De mégis hová tűnt a szavazásom, amit a kérdéshez csatoltam? =/
válasza: válasza: válasza:Szerintem olyan nem létezik, hogy gonosz ember, mivel mindenki tesz jó és rossz dolgokat is. Meg azon is el lehet gondolkodni, hogy kire mondod azt, hogy gonosz. Arra, aki önvédelemből megöl valakit, arra azt mondod? Elvégre rossz dolgot tett, elvette egy másik ember életét, de csak azért tette, hogy megvédje magát. Ha valaki elmebeteg és ezért öl embereket az gonosz, vagy csak beteg? Segíteni kell rajta vagy megbüntetni? Bűnt követett el, de azért, mert nincs rendben valami vele.
Azt gondolom, hogy nem szabad csak egy oldalról nézni a dolgokat. Az emberi lélek sokkal összetettebb, minthogy képesek legyünk olyan szavakkal jellemezni, mint a gonosz vagy a jó.
Mivel így állok hozzá, ezért természetesen én is érzek szimpátiát az olyan emberek iránt akit gonosznak neveznek.
Szóval szerintem nincs azzal semmi baj, ha valaki érez szimpátiát olyanokkal szemben is, akiket kivet a társadalom.
Viszont ha meg is tennéd amiket ők tettek, lehet, hogy nem ártana egy pszichológus vagy pszichiáter, még az előtt, hogy a börtönbe kötsz ki.
Nehéz kérdés ez.
Én is úgy látom, hogy a világban nincsen egyértelműen jó és rossz, csak mások látják ezt így.
Úgy gondolom, hogy ha valaki például megöl egy másik embert, akkor a gyilkos valójában a lelke mélyén nagyon szomorú és szenved. Lehet, hogy utólag sajnálja is a dolgot, de nem tudja visszafordítani soha többé azt, amit tett. Ha megbánja, akkor utána borzasztó érzés lehet neki ezzel együtt élnie.
Ha pedig nem bánja meg később sem, akkor még súlyosabb problémái lehetnek neki.
Erre ahelyett, hogy elfogadnák és segítenének neki, mindenki beletapos.
Nekem is gyakran vannak azzal kapcsolatos gondolataim, hogy vajon milyen érzés lenne valamilyen szörnyűséget tenni- akkor legalább egy pillanatig odafigyelnének rám és lehet, hogy egy hozzám hasonló lelkű személy talán bele is gondolna egy rövid ideig, hogy miért is váltam ilyen emberré.
De nem teszem meg.
Félek, hogy csak még rosszabbra fordulna minden és nem tudnám megváltoztatni utólag soha.
Habár erre kevés esélyt látok, ugyanis nem sok empátia szorult belém- ellentétben a bosszúvággyal és az agresszióval. Nem hinném, hogy bűntudatom lenne bármi miatt is- már ha meg merném tenni.
Annak ellenére, hogy gyűlölök mindenkit, gyáva vagyok megtenni azokat a dolgokat, amikre nap mint nap gondolok.
Egyszer valaki megütött.
Már sokadszorra, ok nélkül, úgy, hogy mindig is én voltam a gyengébb.
Vissza akartam neki adni, meg akartam pofozni, de megállt a kezem a levegőben.
Alig értem hozzá az arcához.
Kiröhögött és még jobban megalázott engem.
A lelkem mélyén mindig is fűtött a vágy, hogy bosszút álljak azért, hogy mindig bántott engem, de sosem mertem megtenni.
Nemhogy megkínozni nem mertem, még egy pofon sem jött össze.
Más szempontból is gyáva vagyok.
Ha valaki hirtelen felemeli a kezét, már akkor remegni kezdek és behúzom a fejemet.
Rettegek attól, hogy megint megüssenek.
Valamiért szimpátiát érzek azok felé az emberek felé, akik nem hagyják, hogy bárki is keresztbe tegyen nekik.
Ha ilyen barátaim lennének, akkor aztán nem merne kötekedni velem senki! :D
Viccet félre téve, abban egyáltalán nem lehetnék biztos, hogy aki képes volt egy embert megölni, az kiállna mellettem.
Sőt, még azt sem tudhatom, hogy nem akarna-e engem is eltenni láb alól.
De valamiért nem félnék tőlük.
Nem lenne félelmetes számomra ott aludni néhány tömeggyilkos között.
Szerintem jóban lennék velük.
Már gondoltam arra, hogy valamilyen módon bejutok egy börtönbe és viszek ajándékot az elítélteknek. :D
Össze is haverkodnék velük szívesen.
Valamiért hasonlónak érzem magamat hozzájuk.
Vajon én is képes lennék olyat tenni, mint ők?
Miért voltam gyáva megpofozni az engem éveken át verő személyt? :(
válasza:Sok jó meglátásod van, viszont a vége az hogy idealizálod a bűnözőket avagy a "gonosz embereket". Ők nem a te hőseid, az egy érdekes dolog hogy hogyan jutottak oda ahova, viszont végső soron inkább ahhoz hasonlóak akik téged bántottak. Te pedig magadból indulsz ki, feltételezve hogy ők olyanok mint te lennél ha meg tudnád védeni magad. Ezzel ellentétben egy cellába kerülve velük, pont úgy bánnának veled mint a bullyd, sőt ennél jóval kegyetlenebb dolgok is zajlanak egy börtönben.
Szerintem keress magadnak más hősfigurát. Olyanokat akik nem estek túl a bántalmazásokon hogy maguk is bántalmazóvá váltak a végén, hanem olyanokká akik segítenek másokon. Találd meg azt a közeget ahol ezt a segítséget abban hogy erősebbé válj meg tudod élni, szerintem valami sport jót tenne, lelki oldalról meg támogathatna egy csoportos pszichoterápia.
válasza:Nem hinném hogy lennének kifejezetten gonosz emberek. Semmi sem csak fekete, vagy csak fehér. Nem tudom hogy ez a "szimpátia" nálad milyen szinten van, de engem is érdekelnek. Sokat olvasok sorozatgyilkosokról, bűnözőkről. Nagyon durván összetettek, és tök izgalmas megérteni a motivációikat, hogy mit miért tesznek, stb. Ezzel szerintem nincs semmi gond. Az ő világuk egy másik világ, ami az átlag emberek számára ismeretlen. Az ember alap természete, hogy szeretné felfedezni/megérteni az ismeretlent. Mert izgalmas. Ami az illeti én is nagyon szívesen leülnék egyszer beszélgetni egy "gonosz" emberrel, elképesztően érdekes lehet megismerni, mi jár a fejében. :D
Még így annyit hozzáfűznék, hogy abból a szempontból én is szimpatizálok velük, hogy például a pszihopátia egy öröklődő dolog, azok az emberek nem tehetnek róla, hogy nem éreznek semmit. Antiszociálisnak, társadalomba való beilleszkedésre képtelennek hívjük őket, holott mi, a társadalom taszítjuk ki őket. Alapjáraton belőlük sem lenne szörnyeteg. Mi, a társadalom tesszük őket azzá. Ugyanígy azokkal, akik valami tragédia miatt padlóra kerültek, de a társadalom csak beléjük rúg mégegyet. Hát persze hogy bűnözők lesznek. Miért is alkalmazkodnának egy olyan világ értékrendjéhez, ami őket nem tekinti értékesnek? És az ilyen embereket gonosznak hívjuk, pedig miattunk lettek azok. És akkor kérdezem én, ki is a "főgonosza ennek a történetnek"?
Szóval igen, bizonyos formában én is szimpatizálok velük, ha már egyszer mindenki beléjük rúg.
válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!