Kinek az élete ez? Valóban az enyém lenne? Talán ketten vagyunk?

Ez a kérdés már több éven át bennem motoszkál egészen, nem is tudom talán 9 éves korom óta, de talán 8 éves koromban kezdtem el e felé változni, én sem értem.

Ez a kérdés onnan ötlött fel, hogy úgy éreztem és érzem, hogy az élet amin megyek amiben vagyok nem illik hozzám mintha nem is én lennék.

Tudni kell rólam, hogy 20 éves srác vagyok kívülről az életem nagyjából ilyen lehet ahogy érzem és ahogyan eddig megfigyeltem: fogalmam sincs,hogy kerültem informatikus középsuliba még csak nem is én választottam, hanem random módon úgymond, az egész középsulis évem alatt ez az 5 év alatt tök normálisan éltem, barátok,barátnő, bejártam suliba, elég jól tanultam mindig 4.5 felett volt az átlagom, külsőre is normális testalkatú vagyok, sportolok díjlovaglok. Szerintem olyan lehetek mint egy normális ember annyi különbséggel, hogy ez olyan rajtam mint egy maszk egy héj. Mindig álmosnak érzem magam, mikor haverokkal vagyok vagy akárhol mindig úgy érzem mintha ott se lennék csak a testem ez már nem is tudom mennyi ideje így megy. Amint kikerültem általánosból az összes barátom mintha elfelejtett volna és most h felvettek fősulira támogatottra úgy néz ki mintha a közép sulis barátaim is elfelejtenének. Mindig ez van.

Belül viszont így gondolkodok. És itt érzem furcsának, mintha a testem csak mozogna élne én meg csak megfigyelném

gondolkodásom teljesen eltér az életemtől, mindig az jár a fejemben, milyen jó lenne megverni valakit péppé, hangosan röhögni üvölteni vagy úgy beleharapni valakibe, hogy vérezzen és fájjon, elég sokszor vannak olyan gondolataim mintha ki kell mondani megölnék valakit, sokszor megesett még buszon is, hogy tök idegenre ránéztem és szinte röhögni támadt kedvem ahogy elképzeltem, hogy milyen lenne feltépni ott helyben a hasát.

Így érzek, az életemet mintha megfigyelném, nyugodt barátságos jó tanuló énem mintha nem is én lennék, gondolataim tiszta agresszívek és élvezem, és az elmúlt 10-12 évet mintha átaludtam volna, vagy csak néztem volna. Ürességet érzek és úgy érzem beszorultam, mert szívesebben azt csinálnám ami az agyamban jár.

Ezért merül fel bennem sokszor a kérdés mikor tűnődök"sokszor" ki vagyok? Nyugodt normál ember, vagy egy őrült aki élvezi ezt a gondolkodást, vagy csak talán figyelek? Nem tudom kinek volt már olyan érzése, hogy ő nem is ő és bizonytalan út fele tart.

Sajnálom, hogy ilyen hosszan írtam,de már pár napja próbálom rávenni magam, hogy legalább ide leírjam. Bocs