Szerintetek ezzel rosszat tettem, idegesítette a lányt?
Buszon nem nagyon volt hely és egy 24 éves körüli lány mellé űltem le. Mivel rágózni szoktam, párszor lufit fújtam, egyszer csak a lány sóhajtott egyet.
Szerintetek azért sóhajtott, mert idegesitette vagy amúgy is sóhajtott volna?
Ezután nem csináltam.
Ok. Tudom, hogy lehet van olyan akit zavarna, de ez nem tilos, sem szabályszegő csak nekem jólesik jó kis szórakozás.
Pl. amíg együtt voltam barátnőmmel, őt sose zavarta, ő pl. hangosan hallgatta a zenét, az engem sem zavart.
Gondolom, ha zavarta a lányt, sz zavarta, hogy ki is pukkant a rágólufim:D
Viszont várom a válaszokat, hogy szerintetek miért sóhajtott mert akkor ezt nem csinálom, ha sokakat zavar.
Csak azt nem értem, hogy miért nem szólt? Gondolom szégyellt, hogy én férfi vagyok és így jelezte.
Nekem, ha valakivel gondom van buszon villamoson trolin boltban akárhol, szépen kedvesen emberi hangon szólok, de nem sóhajtozom, mert abból semmit nem ért esetleg csak gyanít.
Tudod, kell egy kis intelligencia hozzá, hogy az ember tudja, hogy hol mit illik és mit nem.
A lány sóhatozása pedig azt jelentette, hogy:
na ezt jól kifogtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!