Megérdemlem, hogy szemétkedjek vele kicsit vagy inkább felejtsem el az egészet? Hosszú történet.

Először is szépen megkérek mindenkit,hogy lehetőleg hasznos tanácsot adjon,mivel elég fontos ez számomra. Szóval a történet: Mindigis kedves lány voltam, sose haragudtam senkire, akkor se ha rosszat követtek el ellenem. Mindig mindenkinek megbocsátottam. Persze nehezteltem a dolgokért de mindig hamar kibékültem , egyszerűen képtelen voltam a haragtartásra. Ilyen a természetem, így neveltek. Elég csúnya dolgokon is csak mosolyogtam, és szemet hunytam a történtek felett (pl. hajat raktak az ételembe stb.) mint valami jógi, aki kibillenthetetlen lelki egyensúlyából. Pedig a felszín alatt nagyon rosszul estek dolgok de mivel így szokott meg a környezetem, és így szerettek, azt hitték mindent megtehetnek,úgy gondoltál úgyis tudom,hogy csak vicc és nem fogok haragudni.Persze azért idővel abbahagyták az ilyen dolgokat, miután kicsit betelt a pohár és kezdtem túlságosan magamra venni minden ugratást és közöltem velük,hogy azért tudják már,hogy hol a határ. Azóta nincs ilyesmi, még mindig ugratnak néha de már tényleg úgy mint bárki mást, tehát semmi durvaság, azonban még mindig nagyon elnéző vagyok mások gyengeségeivel szemben és nagyon hamar megbocsátok dolgokért. Azt vettem észre,hogy egyik barátnőm,úgy érzi nyugodtam viselkedhet bunkón,ha olyan kedve van,hiszen úgyse veszem komolyan.. de rájöttem ez így nem mehet tovább. Aztán kicsit belezúgtam valakibe. Hónapokig beszélgettünk meg minden, elég egyértelmű volt,hogy bejövök neki, és mások is mondták. Én nagyon nehezen tudom egyértelműen kimutatni az érzéseimet és nem vagyok az a nyomulós lány , szerintem a fiú dolga a kezdeményezés de azért próbálkoztam. Aztán egyik nap egy csaj beleugrott az ölébe ,másnap már jártak is. Azóta is járnak, már azt hiszem fél éve. Ez nekem mocskosul fájt. Azt hittem ő más. 1 napot pityeregtem és aztán túltettem magam a dolgon, és elhitettem magammal ,hogy nem is jelentett semmit a srác ha ilyen hamar el tudtam felejteni. Megbocsátottam magamban neki is és a lánynak is. De tudjátok mit!? Úgy érzem megérdemelné a lány,hogy kicsit szemétkedjek vele! Úgy érzem végre megérdemlem én is,hogy végre kimutassam azt amit érzek, mégha nem éppen szép érzelmekről van is szó és megérdemlem ,hogy végre haragudjak valakire és kicsit bunkó legyek,hogy észrevegye magát! Mit gondoltok erről? Most úgy érzem, ez lenne a helyes és végre a talpamra kéne állnom, nehogy már azt higggyék,hogy mindig mindent szabad. Először azt gondoltam, nem kéne ezt csinálnom, és leereszkednem az ő szintjükre, hanem tartani magam és megmutatni,hogy engem nem lehet könnyen felbosszantani. De nem tudtam elnyomni az érzést. Szerintetek nagyon rossz dolog így éreznem és inkább el kéne nyomnom magamban? Elnézést, tudom,hogy hosszú lett és rendkívül örülök ha valaki elolvasta és válaszol is. Köszönöm előre is! :)