Mit kezdjek az életemmel?

Mégis mit gondolsz? Eltartatod magad valakivel és közben azt csinálsz amit akarsz? Ha így gondolkozol akkor kezdj el járni vagy pénzt gyűjteni terápiára.

Amúgy egyáltalán nem írtad mi volt az amit elértél. "Eddig az volt, hogy végignézzem ami sikerült is" kicsit értelmetlen mondat és semmit nem közöl.

Nincs benned semmi vágy vagy szenvedély? Sport, barátok, család, képességek fejlesztése stb? Semmi tényleg?

Miért, mi az életcélod? Mi az ami érdekel, amit szívesen csinálnál, ha elvégezted az általánost vagy a gimit, nem tudom, hány éves vagy. És próbáld elérni, amit szeretnél. Tanulással, olvasással, de ne ilyen 100 részes nem-tudom-milyen sorozatok nézésével. Egyébként minden ember végső életcélja az, hogy meghal. Olvasd el Babits Mihálytól az Esti kérdés című verset. Erről szól. Mást, okosabb embereket is az foglalkoztat, hogy az élet végső célja, és ő sem tudja rá a választ. Ez az utolsó pár sora a versnek:

vagy vedd példának a piciny füszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?

És itt a teljes vers:

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, síma bársonytakaró,

melyet terít egy óriási dajka,

a féltett földet lassan eltakarja

s oly óvatossan, hogy minden füszál

lágy leple alatt egyenessen áll

és nem kap a virágok szirma ráncot

s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán

nem veszti a szivárványos zománcot

és úgy pihennek e lepelnek árnyán,

e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,

hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

olyankor bárhol járj a nagyvilágban,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,

vagy kávéházban bámészan vigyázd,

hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;

vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel

nézzed a lombon át a lusta holdat;

vagy országúton, melyet por lepett el,

álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;

vagy a hajónak ingó padlatán

szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;

vagy idegen várost bolygván keresztül

állj meg a sarkokon csodálni restül

a távol utcák hosszú fonalát,

az utcalángok kettős vonalát;

vagy épp a vízi városban, a Riván

hol lángot apróz matt opáltükör,

merengj a messze multba visszaríván,

melynek emléke édesen gyötör,

elmúlt korodba, mely miként a bűvös

lámpának képe van is már, de nincs is,

melynek emléke sohse lehet hűvös,

melynek emléke teher is, de kincs is:

ott emlékektől terhes fejedet

a márványföldnek elcsüggesztheted:

csupa szépség közt és gyönyörben járván

mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:

ez a sok szépség mind mire való?

mégis arra fogsz gondolni árván:

minek a selymes víz, a tarka márvány?

minek az est, e szárnyas takaró?

miért a dombok és miért a lombok

s a tenger, melybe nem vet magvető?

minek az árok, minek az apályok

s a felhők, e bús Danaida-lányok

s a nap, ez égő szizifuszi kő?

miért az emlékek, miért a multak?

miért a lámpák és miért a holdak?

miért a végét nem lelő idő?

vagy vedd példának a piciny füszálat:

miért nő a fü, hogyha majd leszárad?

miért szárad le, hogyha újra nő?