Ti kit tennétek rá a karácsonyfára? Andropovot vagy Csernyenkót?
Figyelt kérdés
Találtam az Intersparban vörös csillagot, és teljesen megihletett a dolog, és arra gondoltam, hogy szocialista karácsonyfát csinálok. Úgy fog kinézni, hogy az egész fára munkások, parasztok és forradalmárok lesznek felakasztva, ez fogja adni a felületet. Ezen kívül lesznek tematikus szférák. A fa tetején lesz a vörös csillag. Alatta a szocializmusok jelképei. Alatta négy negyedre osztom a fát. Ebből az egyik a szocializmus története. Itt arra gondoltam, hogy az ágak közé beépítek egy meghitt Betlehemet, ahol Lenin haldoklik a halálos ágyán. Sztálin gyengéden fölé hajol egy párnával, hogy segítsen neki. Mellette három királyokként Trockij, Berija és Kondratyev, vagy Hruscsov, Brezsnyev és még valaki. Na de ki? Andropov vagy Csernyenkó. Melyik a jobb?2011. dec. 23. 22:36
1/10 anonim válasza:
Hát én alapból nem csinálnék ilyen karácsonyfát. Alapból gáz, hogy most már mindenféle dolgokat ráaggatnak de hogy ilyet. amúgy inkább csernyenkó. de nem mindegy az?ez legyen a legkisebb gond -.-
2/10 A kérdező kommentje:
jó, amúgy azzal is gondban vagyok, hogy Sztálin és Mao mellett ki legyen a harmadik a Kim Dzsong Il születése képben.
2011. dec. 23. 22:52
4/10 A kérdező kommentje:
Castro a banán-köztársaságos tematikus szférában lesz.
2011. dec. 23. 22:59
6/10 anonim válasza:
Zseniális ötlet ez a karácsonyfa! :)
8/10 A kérdező kommentje:
Kim Dzsong Un a jövő és nem a múlt.
2011. dec. 24. 00:45
9/10 anonim válasza:
Kim Dzsong Unnak bár most kezdödik a nemzetközi szereplése, Észak-Koreában már múltja van.
10/10 anonim válasza:
El ne feledkezz a Varsói Szerződésről!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!