Mikor haltál meg? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )
Én két éve gyanútlanul sétálgattam az utcán, amikor valaki kb 10 méterre tőlem fejberúgott egy emo-s gyereket aki épp vágdosta az ereit és borotvapenge kirepült a kezéből, én meg pont akkor ásítottam és leesett a torkomon. Elkezdtem vért okádni, a járókelők meg videózták ahogy valaki lenyúl a torkomon és megpróbálja kiszedni a pengét de véletlenül megvágta magát és belefolyt a vére az enyémbe amitől vérmérgezést is kaphattam úgyhogy egy segítőkész illető hívta a mentőket akik vittek be a kórházba, úgy, hogy a fickó keze még mindig a számban volt de nem sokáig mert akkora volt a fájdalom hogy elkezdtem harapni, és mire a kórházhoz értünk, leharaptam a kezét, amitől elkezdtem fuldokolni és már vittek be a műtőbe akkor sikerült kiköpnöm a kezet a pengével együtt, de még mindig véreztem így elkezdtek műteni, balszerencsémre ekkor berontott egy dingó kutya a műtőbe, ráharapott a lábamra és kiugrott velem az ablakon és rövid zuhanás után egy fiatal nő lába előtt landoltam aki úgy megijedt hogy kettőt belémeresztett egy 9mm-es berettával és meghaltam...
Még az a szerencse hogy eltemették velem a számítógépemet, különben forognék a síromban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!