Szeretitek ha valaki nagyon hosszú választ ír egy kérdéshez?

Nem.

Ha tényleg nagyon hosszú el se olvasom. Múltkor is valaki olyan regényt írt egy év volt átpörgetni. Gondolkoztam ezt ki olvassa végig. Nem is értem minek írják.

Ha a kérdés, illetve a téma indokolja, sőt igényli a hosszú választ, akkor igen.

Nem, ha valaki túl sokat ír az általában az érzéseit önti ki vagy háborodottan kiosztja a témát, másokat. Szeretem ha a válasz rövid és lényegretörő. A nagyon hosszú válaszokat nem szeretem.

Nem.

A tartalom a lényeg. Ha gondos, részletes leírás kell, akkor mindenképp. ha egy két mondatos választ valaki ötezer szavas esszéként ír le, akkor nem. Illetve az sem, hogyha egy nagy rizsában nincs semmi hasznos információ.

Van itt egy felhasználó aki rendszeresen ezt csinálja. Kiír egy kérdést egy kilóméteres magyarázattal. Érkezik pár válasz, erre ír nekik egy kilóméteres választ. Megint jön pár válasz, megint ír egy kilóméteres választ. Nagyon érdekes a kérdés, de ez a sok szövegelés elveszi a kedvemet attól hogy végigolvassak minden választ és úgy szóljak hozzá.

7.Tudnál linkelni kérdéseket amiben ez a felhasználó válaszol? Kíváncsiságból megnézném azokat. :)

Én nagyon nem szeretem a hosszú válaszokat. Általában sok benne a töltelék, az élettörtének és a magyarázat, így a lényeget kibogozni mindig nehézkes. Emlékszem, nem olyan régen egy egyszerű kérdésre kerestem rá, ami úgy hangzott, hogy "Melyik vírusírtó a legajánlottabb idén?". - Bár lehet, hogy nem pont így volt a kérdés, azonban ez esetben nem kellett volna idézőjelbe tenni, de ha mégis így lenne, akkor inkább ott hagyom a jeleket. A lényeg, hogy aztán jött egy ember, aki leírt egy nagyon hosszú történetet, arról, hogy ő már a kilencvenes évek óta foglalkozik vírusírtókkal, és gyakran tapasztalta, hogy egy jól működő program, képes az idővel veszíteni a minőségéből, főként fejlesztési problémák miatt, vay csak szimplán egy jobb, kedvezőbb árú vírusírtó szoftver megjelenése miatt. Az illető olyan részletesen leírta a mondandóját - kiegészítve tapasztalatokkal, technikai leírásokkal, a vírusok ismertetőivel - , hogy mire a végére értem, teljesen elfáradt a szemem. Erről nekem egyből a nagymamám jutott eszembe, Mari mama, akit a közeli rokonai csak Marisnak hívták, de mi csak maradtunk a nagyinál, kivéve az unokatesóm, aki "naninak" hívta, nem tudom, hogy miért, pedig egyszer mesélte, de ez már vagy tíz éve volt, és amióta Svájcba költözött, hogy ott folytassa a jogi tanulmányait, nem igazán beszéltem vele. Hiányzik is néha, lehet ráírok. Tehát Mari mama, (vagy nagyi) folyton sokat beszélt. ha megkérdeztem tőle, hogy mit főzött, akkor el tudta mesélni lépésről lépésre, hogy hogyan főzött, mivel, honnan vette, kitől tanulta, az anyukája, hogyan csinálta, és csak beszélt és beszélt az ételekről. Főleg, amikor rántott húst csinált, mert arra volt egy speciális receptje, amire sajnos nem emlékszem, mert nem vagyok egy jó szakács. Csak tojást tudok sütne, de néha megpróbálok, leves is összedobni, de annak általában katasztrófa lesz a vége. Amikor a mama, ilyen sokat beszélt, a nagypapa folyton rászolt, hogy "Maris, a szád már megint be nem áll. Egyszer annyit fogsz beszélni, hogy elájulsz.", amin jót nevettek. a hibái ellenére, mindig is szerették egymást, 52 éven keresztül. Egy vonaton ismerkedtek meg, amikor Mari mama rossz vonatjegyet vett, és a nagypapa elnézte neki a büntetést ( jegyellenőr volt a MÁV-nál, még azokban az időkben, amit ő úgy hívott, hogy "amikor a MÁV , még MÁV volt"). Megéltek együtt sok mindent, öt gyermekük született, tehát volt is miről mesélniük, úgyhogy értheted, hogy mennyire sok monológot tudott magyarázni a mama. Hiába a sok beszélgetés, máig nagyon hiányzik, sokat vitt a játszótérre, ami három utcára volt tőlünk a Bajcsy és a Kossuth utca kereszteződésénél. Mindig vett nekem fagyit, mert imádtam, főleg a csokoládésat, mézes tölcsérben. Hiába beszélt rengeteget, ha most visszajönne, végighallgatnám az egészet, akár órákon, vagy napokon át. Furcsa, hogy az ember csak akkor értékel igazán valamit, vagy valakit, ha az már elmúlt, de nem búslakodom, mert élnek még a szívemben, és emlékszem is a sok történetre, amiket elmondott. A kedvenc történetem, amikor elköltöztek, a mostani házunkba, és a nagy rakodásban ott maradt a nagyi egyik babakori fotója anyámról. Elszaladtak mint a villám a régi lakásukhoz, és bekopogtattak. Az akkori lakos ( ha jól emlékszem Ica volt, vagy Ildikó ) nyitott ajtót nekik. amikor elmondta, hogy a kép valahol a kályha feltett van, megnézték. Az új lakosok gyerekeinek, és unokáinak a fotói között ott volt anya babakori képe. Ica ( Vagy Ildikó ) erre felszólalt a férjének, hogy "Te tetted ezt be a többi kép közé?", erre a férje azt mondta, hogy " Igen, miért mi a baj?", amire Ica ( vagy Ildikó) azt mondta, hogy " Meg sem ismered a saját lányodat, te senkiházi?". annyit nevettem ezen a történeten, hogy még most is mosolygok. ha behunyom a szemem még most is látom Mari mamát, és a nagypapát, ahogy a konyhában, az ebédlőasztalnál kávéznak, és keresztrejtvényt fejtenek. Mindig együtt fejtettek keresztrejtvényt, legfőképp a skandit szerették. Lehet ezért vagyok én is oda a keresztrejtvényekért. Mindig ha megjön az újság, akkor az első dolgom az, hogy kinyitom, és megfejtem, kb 10-15 perc alatt az egészet. Egyszer nyertem is egy vacsorát, egy helyi kis étterembe, mert beküldtem egy kitöltött példányt. Adnak még ilyen díjakat, keresztrejtvényekért? Általában csak pénzjutalmat, és nyaralásokat látok a magazinokon, de kétlem, hogy az bárkinek is kisorsolják. De mindegy is a lényeg számomra a fejtés élménye, és ahogy ( mint Hercule Poirot mindig mondta ) dolgoznak a kis szürkeállományaim. Szóval igen, felettébb fárasztó, egy nagyon hosszú, tartalmatlan választ végigolvasni.