Miért regisztráltál a gyakorikerdesek.hu-ra?

Ha már így megkomolyodott a téma, akkor beszélgessünk az élet értelméről…

Elsőnek érdemes tisztázni a fogalmakat. Sokan mikor az élet értelmét keresik, valójában valamilyen elérendő célt keresnek, tulajdonképpen nem az élet értelmét, nem is az okát, hanem az élet célját keresik. És ez az, ami mindenkinek más. De a cél önmagában nem jelenti az élet értelmét. Az ember rengeteg dolgot csinál, aminek praktikus célja, haszna van, mégsem jelent emberhez igazán méltó tevékenységet. Az ember pl. mosogat. Annak van célja, haszna, mégsem érzi azt az ember, hogy emberként kiteljesedne arra az időre ebben a tevékenységében. Mosogatni egy gép is tud ma már, ez nem éppen egy emberhez igazán méltó dolog. Másrészt az ember nagy lelkesedéssel és örömmel csinál olyan dolgokat is, amelyeknek aztán az égadta világon semmiféle elérendő célja, vagy praktikus haszna nincs. Van olyan, ami amúgy ugyanúgy nem az emberi létezés kiteljesedése (mondjuk egy tengerparton való heverészés), meg van olyan, ami igencsak a kizárólag az emberre jellemző tulajdonságok kiteljesedése (mondjuk egy sakkozás, amiben az intelligencia, mint tulajdonság teljesedik ki).

Az élet célját tehát nem lehet megmondani. Az mindenkinek más. Mindenkinek azt a hegyet kell megmásznia, ami előtte van. Nem a hegycsúcs helye a lényeg, hanem maga a mászás.

Az élet értelme nem is a maradandóságban áll. A dolgoknak sokszor pont attól van kitüntetett értéke, mert egyszeriek, megismételhetetlenek, múlandóak. Az első csók attól kitüntetett, hogy az az első, ami egyszer történik meg, és soha többet. A többi csók attól kevésbé kitüntetett, hogy azokból több van, kvázi bármikor megismételhetők. Tehát az élet nem lesz attól kevésbé értelmes, hogy a világon minden, így benne maga az ember is múlandó. Nekem nem egymilliárd év múlva kell élnem, nekem itt és most kell élnem, itt és most kell belepasszolnom puzzle darabként a teljes képbe.

Ha megnézzük a történelemben, hogy kinek a nevét tartottuk érdemesnek arra, hogy jóval a haláluk után is emlékezzünk rájuk, mert hálásak vagyunk nekik, vagy mert követendő példának tartjuk, és megnézzük azt, hogy mi az, ami ezeket az embereket összeköti, az jó kiindulási alap. Ha az ő életüket értelmesnek, hasznosnak, emberhez méltónak tartjuk, akkor nyilván a saját életünk is értelmesebb, hasznosabb, emberhez méltóbb lesz, ha azokat a tulajdonságokat igyekszünk önmagunkban elmélyíteni, csiszolgatni, amit ezeknél az embereknél is értékeltünk.

Hogy pontosan mi ez? Mindenkinek más. Az egyik embernek a természettudományokban való elmélyülés lesz az. A másiknak a gasztronómiában való elmélyedés. A harmadiknak a művészeti alkotás. A negyediknek a vallásban való elmélyülés, az ötödiknek politikai célokért való küzdelem, a hatodiknak a sakk. És ezért nem lehet egy receptet adni arra, hogy élj így és így, és akkor értelmesnek fogod tartani az életedet. Mindenkinek magának kell megtalálni, hogy mi az ő erőssége, mi az, amit elmélyítve értelmesnek, kiteljesedettnek fogja tartani a saját életét.

Az élet célja az anyagi jólét? Vagy a hírnév? Esetleg egy vagy több gyerek felnevelése? Gyűjtögetni, alfahímmé verekedni magát, meg szaporodni egy állat is tud. És ezt érzi is az ember, hogy ha ezeket tűzte ki életcélként, akkor valami továbbra is hiányzik. Félre ne érts, ezek is mind nagyon fontos célok az ember életében is, de nem életcélok, nem igényelnek közvetlenül igazán mély emberi kvalitásokat, így nem is lesznek az ember számára kielégítőek, maximum ideig-óráig.

Tehát továbbra is fenntartom, hogy zanzásítva az élet értelme egy folyamatos tanulás, fejlődés aminek a konkrét célja ugyan mindenkinél más és más, de összességében mégiscsak a cél az emberi kvalitások elmélyítése, minél inkább méltóvá válni az ember megnevezésre, azaz minél inkább közeledni ahhoz, amit az ember ideájának tartunk.

> nekem a világ vége a halálom lesz mert utána nem fogok létezni mint tudat testem elrohad kár hogy ilyen rövid az élet élhet

Nem a világnak lesz vége, hanem csak világ lenyomatának a tudatodban. A világ utánad is köszöni szépen, jól meglesz. És ha csak annyit tettél, hogy valamit megtanultál, és azt másnak megtanítottad, akkor már nem volt hiába. Lehet egy láncszem voltál, ami önmagában jelentéktelennek tűnik, de vedd ki a láncszemet, és máris nem lánc az a lánc.

Kár, hogy rövid az élet? Gondolj bele a fordítottjába. Mi lenne, ha örökké élnél? Mi az a dolog, amit csinálni ezer, pláne egymillió év után is értelmesnek, érdekesnek tűnik? Az ember fél az elmúlástól, ezért vágyik az örök életre, de ha igazán belegondolna, mivel járna az örök élet, akkor rettegéssel töltené el ez a lehetőség. Nota bene amíg itt az európai kultúrában Jézus a halandóságra megváltásként az örök életet kínálta, addig keleten, ahol a reinkarnációban hisznek, az öröklétre a létforgatagból való kikerülés a megváltás.

Ha örökké élnél, semmi nem lenne sürgős, semmi nem lenne elég, semmi nem lenne jelentős. Hiszen minden jelentéktelen semmiségnek tűnik évmilliók, évmilliárdok távlatából. És mi pár milliárd év az örökléthez képest? Semmi.

Pont a korlátozottan rendelkezésre álló idő az, amitől a dolgoknak tétje van, amitől mindaz, amit ebbe a szűk időben elértél, annak bármilyen értéke lesz.