Webshopból sérült termék: van értelme hadakozni velük?
Tegnap jött meg egy webshopból (az ország egyik legismertebb/legnépszerűbb boltja, nevet nem akarok írni, a lényeg, hogy nem noname bolt) egy porzsák nélküli porszívó. Kibontván és átvizsgálván láttam, hogy a portartály ürítő ajtajának a zsanérja törött, így az ajtó könnyedén leesik a helyéről.
Nyilván az első gondolat, hogy akkor beszélünk a bolttal, habár a második gondolat pedig az volt, hogy teljesen fölösleges, valami indokkal úgyis lekoptatnak. És így is lett: felhívtam a boltot, elmondtam a problémát és közölték, hogy első lépésként a futárcéget kell felhívni és majd ők kivizsgálják. Biztos, ami biztos alapon hozzá tettem, hogy a doboz kívülről sértetlen, ráadásul a letört darabnak nyoma sincs, sem a portartály helyén, sem a dobozban, szóval 99% nem szállítás közben sérült, de nem hatotta meg. Ezen a ponton már tudtam, hogy pingpongozni fognak velem, de ami feltette a pontot az i-re, hogy konkrétan hozzátette: a futárcég valószínűleg vissza fog engem irányítani a bolthoz.
És itt vagyunk ebben a klasszikus végtelen loopban. A bolt elküld a futárhoz, a futár felteszi két kezét és visszaküld a bolthoz, a bolt meg biztos találna valami kifogást, például hogy nem vetettem fel a sérült termékről jegyzőkönyvet a futárnál és sérülten nem kellett volna átvennem (mert mi sem természetesebb, mint az út szélén 3 fokban a rohanó futár előtt kibontani a csomagot és még szét is szedni a tartalmát).
Szóval biztos sokaknak ismerős a történet. A kérdés az, hogy jól gondolom, hogy senki nem fogja vállalni a felelősséget, vagy megéri esetleg foglalkozni vele? Feleslegesen nem húznám az egekbe a telefonszámlát, bőven elég probléma, hogy több tízezer forintért törött terméket kapok (szerencsére a probléma csak apró kényelmi gond).
Én megprobalnek minden annak érdekében hogy megkapjam amit szeretnek, biztos nem örülnének egy negatív komentek?!
Először mindenki be próbálkozik és kersz, v kinél bejön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!