Nem akarok élni. Elvettek minden lehetőséget. Mit tegyek?

Tudom, hogy van olyan akinek nehezebb, több baja van... de nekem már ez sok, és az, h másnak is van vagy nagyobb a nyomora nem segít... amúgy is tini vagyok és elvileg a hormonok felborulnak... s életemben 3x voltam koncerten, s ennyi volt az össz bulim... s ebből csak az utolsónál nem volt felügyeletem... de akkor sem csináltam semmi roszat... vigyáztam a koncerten a kedvesemre... aki az exem... sajnálom, de túlságosan szeretem, s bár elengedtem, h menjen s nem zavarom,de attól még ő a kedvesem... az én érzéseim nem szűnek... hűséges vagyok...

De nincs bulizni időm... s épp ez az.. ha nem leszek márpedig nem bírom egyszerűen akkor kifogja őket védeni? Én itt összeroppanok, s ha nem leszek ők lesznek a következők... egyedül ilyenkésőyn tudnék menni, de akkor meg ennél is kevesebbet aludnék, mert olyan éjféltájt tudok csak... s akkor akkor még buliznék, s akkor még 6kor kelni... s amúgy sem mehetek.... amint vége a melónak nekem ide kell "haza" jönnöm... amúgy a kistesóim se szeretnek vlami nagyon, mert mindig mocskolva vagyok... hallottam néha, amikor az ajtó előtt elsétáltam, h szídnak... mert próbálom megmondani, h nem jó, ha nem tudjak pl a szorzót, nem tudnak alapszinten számolni, az "anyám" is mindig elszíd mindennek... senki se szeret... én se szeretem magamat... az utolsó a kedvesem volt... és tényleg értem, h mér ment... de nekem egyedül ő maradt... márpedig nem gondolom, hogy rossz ember lennék... s kitarthatott volna mellettem míg kinem szabadulok... úgy érzem, hogy csak egy szemét vagyok... nincs értelme az életemnek... már rég nincs benem motiváció mióta kb 1 hónapja szakított velem), életkedv sincs... semmi... egy üres hély vagyok amibe mindenki a hibákat mondja, s boxzsákvagyok... pedig csak előre szeretnék menni... s segítenék is szívesen másnak... de utálnak... nem szoktam panaszkodni, tényleg senkinek... csak a kedvesemnek mondtam el a bajaimat amikkr már nem bírtam, s így is csak 1x látott sírni... (2x amikor szakított velem akkor sem bírtam, de nem látta nagyon, mer visza fogtam magam, s csak miután kifordultam a lakásból kezdtem kicsit sírni, s majd mikor már biztos, h nem halotta egy keveset a lépcsőházban... de az utcán sem szabad nálunk... mert bármennyira rasszista, de a cigányok megtámadnak, ha látják, h védtelen megsebzett vagy...s "itthon" semmsírhattam, nem lehetett semmi bajom, mert én lennék a nyápic... de ennyi ideig ennyi mindent nem tudok bent tartani... nem adhatom ki soha... s néha már a vége felé jár... amikor a nagymamám meghalt, akihez egyedül költözhetnék, s viszonylag normális volt, s ha nem is szeretet, de eltürt mint unokáját, s nem tagadott volna ki a lakásából... akkor sem sírhattam, mert nem az én anyukám halt meg, hanem az anyamé, s neki kellett a támogatás, miközben mindig szídta, s marta... s a testvéri kózül szerinte semelyiknek nem lett volna annyi joga hozzá, h bánkódjon, s neki "pszichológushoz kelett járnia" mert annyira megviselte... apám halálakor sem sírhattam igazán az első napot amikor megtudtam, s a temetést leszámítva mert ott voltak mások, de azért nem tehettem, mert a kicsik is sírnának, s nem en vesztettem el a férjemet (nekem feleségemet) hanem az anyám, neki fájt jobban, s a kicsiknek... amikor a kutyámat elkelet vinni, mert alergiásak voltak rá a tesóim, akkor sem sírhattam mert a tesóímnak jó... pedig az a kutya szeretet... amikor a sípcsontom konkrétan csontkózépig berepedt, s csontszilánkok repültek szét a lábamban, akkor épp hegyen voltunk, s a tesóim elkezdtek lefutni a hegyről, s nekem kellett úgy a lábammal amiből rendesen folyt a vér utánnuk futnom, h elkapjam őket, mert az anyám épp cigizet... nagyon-nagyon sokminden volt... ezek csak a legteteje a dolgoknak... nincs életkedvem... annyit harcoltam már a változásért, hogy jobb legyen... de engem az "anyám" szolgának szült... de én nem vagyok az. Ez az egy amit nem engedek. Már nem én vagyok az utolsó, nem megyek minden csettintésre... de nem tudok eleget tenni, jobban harcolni, mert akkor elvesztem a lehetőségeimet... s szórakozni is akarok... csak egy kicsit nem gondokkal foglalkozni, hanem élvezni az életet... mint amikor egy hétre egyszer a kedvesemmel lehettem... (az az 1 hét kb 3nap volt. Mert mi dig visza kellet jönnöm, mert volt vlami...)

Kedves második komentelő, próbáltam már az apró dolgoknak is örülni, s mindog próbálok ránézni a jóra... amikor tudom, hogy az úton amerre megyek buszon pl folyó van mindig nézem, ahogy vígan csobog... de ez nem elég... konkrétan regfeltől estig mindig dolgozom, vagy suli vagy rendes munka... és csak a busz utak vanak, de azokat már ismerem mindenhogyan... nincs semmi az úton amit ne látam volna még... de egyszerűen már nem tudom élvezni ezeket a dolgokat... a lábam sem nyújt örömöt, hogy van... persze jobb vele mint nélküle... de ha nem lenne talán nem lennék annyira egrecíroztatva... s az, h nem veszthetek... sajnos van... mert a jövömet akarnám építeni, s nem minden pénzt vesz el... nyár óta kb 50et sikerült megtakarítanom... abból én fizettem az utolsó koncertet a kedvesemmel, s akkor a kellerok egyből lecsaptak ránk, mikor még csak letettük a cuccunkat, h megkeressük a jegyünket, s mivel a busz elindult így már érvényes jegy kéne. S a búntiket is én fizettem... s kariajándékok... meg a szilvesztert is én tartottam... kedvesemmel ketten töltöttük, kivételessen teljesen üres lakásban, s vittem pezsgőt vodkát bort. Nagyjából ennyi szórakozásom volt... s tényleg ő jelentette számomra a vígaszt, a reményt... a jövőt. Szerettem szeretem a lényét, a lelkét a testét a szívét mindenét... de ebbe is csak belehalok...

6os. Sajnálom, de gy van... nem egyszer akartak megtámadni... de szerencsémre megmenekültem mindig... pedig semmit se csináltam mégcsak oda se néztem másokra... zenét hallgatva jöttem haza... s nem azt mondom, hogy csak cigányok lehetnek roszak, mert a családom se cigány, mégis roszabb némely cigányoknál, de erre fele több a rosszcigány... volt cigány haverom még általánosban. De allezusammen nálunk a javának a 90%át ők teszik ki. Ezért mondtam őket. Mert ha magyarlakta helyen élnék, ahol nincs ennyi cigány akkor lehet, h magyaroklopnának, de ez nem feltetlen arányos. Nálunk is lehetne, h én mint magyar roszabb vagyok egy rosz cigánynál. Lehet rasszistának nevezni, de nagyrészben tényleg roma az elkövető, és engem is mindig csak cigányok támadtak. Mert fehér vagyok, s egyedül. Nem mellesleg akkor ér a legtöbb dolog ha megvan nehezítve a dolgom, pl viszek haza kartontejet vagy hasonlók. Szerencsémre tényleg mindig volt vlaki aki segített. Nem vagyok egy elveszett fiúcska, szóval nem szoktam fület farkat behúzni, de azért nem szeretek harcolni.s ha nem is tudok annál inkább nem. S volt olyan is, hogy egy cigány védett meg. Nem azt mondtam, hogy kollektívan roszak, vagy rosszul fejeztem ki magamat. De legtöbbször ők teszik

Kedves utolsó! Tényleg nem tudok mit mondani igazából, csak annyit hogy köszönöm! Nagyon jól esett, főleg most amikor tényleg a sótét lakásban vagyok kimerülve fizikailag és lelkileg is meló után, mikor csak azért 1 órával továbbtartott hazaérnem, s nem tudtam leülni se pihenni, csak az essőben álltam egyedül egy erdőszélén, mert a volános nem állt meg egy ember miatt... (nem állt meg, hiába voltam a megállóban... pedig biztos, hogy jó járat volt...), de most jobban érzem magamat. Nem tudom jobban megfogalmazni, leírni, hogy mennyire jó volt most ezt olvasnom. Köszönöm! :)