Csak szerintem totál hanyatló ez az ország?

> Szegény kormánynak valóban, mennyi sok mindenre kell költenie

Egyébként igen, elég sok mindenre kell költenie.

> Olimpiai toronyugróra, stadionra

Alapvetően erre is kell. Az más kérdés, hogy a költségvetésben ez milyen aránnyal kell hogy szerepeljen.

> nemzeti konzultációs reklámokra, plakátokra

Erre is lehet költeni, bár itt már sokkal etikátlanabb a helyzet, mert ezek pártérdekeket szolgálnak, és nem a kormányzáshoz kötődnek.

> cigányok megélhetésére

Igen, erre is kell költeni. A szociális háló fenntartása és finanszírozása az állam fontos feladata. Az megint más kérdés, hogy hogyan teszi ezt, a belapátolt pénzzel arányosan képes-e ez a szociális háló megtartani az arra rászorulókat, vagy azok lepotyognak-e róla, illetve hogy a szociális háló az arra rászorulókat tartja-e meg.

> bírság behajtó rendszerek kiépítésére

Erre is kell pénz. Itt persze a szándék a kérdés. Ha a bírság arra szolgál, hogy helyreállítsa a rendet, hogy elrettentsen, akkor jól működik. Ha ezt a célt nem látja el, indokolatlan bírságok keletkeznek, és bevételforrásként használják, az megint nem jó.

~ ~ ~

Alapvetően nem is az a baj, hogy ezekre !is! költ a kormány. Még csak az sem, hogy magasak az adók. Az sem, hogy túl sok adónem van. A probléma inkább a költségvetés arányszámaiban van, illetve a felhasználásának módjával, hatékonyságával, eredményével. Strukturális reformok kellenének az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjrendszerben. De ez egy darázsfészek, senki nem meri komolyabban bolygatni, mert igen el lehet szúrni. Na jó, az oktatában történt strukturális reform, történt egy központosítás. Szerintem önmagában ez sem probléma, a probléma a dilettantizmussal, és a működés korruptságában rejlik.

Amit írsz, az egy érzelem fűtötte elvakult kép. A jelenlegi kormányzás erősen kritizálható. Mondjuk a régebbiek is azok voltak, hogy melyik a rosszabb, az szerintem nem verseny, hadd ne döntsem el, mert nem is ez számít. A mindenkori hatalom mindig is félve fog hozzányúlni a rendszer gyökeréhez, mert sokkal kényelmesebb látványos, de a rendszert túlságosan meg nem bolygató intézkedéseket felmutatni, főleg egy-egy választás előtt.

Az a baj ezzel az értelem fűtötte elvakult képpel, hogy ugyanúgy elfedi a valódi problémákat, mint a sikerpropaganda. Olyan területre tereli a vitát, aminél sokkal fontosabb dolgokat kellene megvitatni, mind a politikai szereplők, mint az állampolgárok részéről.

Csatradnak annyiból igaza van, hogy minél szélesebb körű információkat szerez be valaki, minél több oldalról gyűjti be a képeket, nézi meg a különböző médiák rajzolta kép metszeteit és unióját, minél objektív forrásból próbálja pontosítani az összképet, annál kevésbé vehemens, annál cizelláltabb és annál kevésbé magabiztos véleményt fog formálni.

> Amit el akarnak hallgatni, azt el is fogják.

Az az igazság, hogy egyre inkább az a helyzet, hogy már ez sem szempont. Nem szükséges elhallgatni dolgokat, elég csak felülvágni valami más témával. Az emberek annyira könnyen fanatizálhatóak, annyira beálltak egy-egy párt alá, hogy kognitív disszonanciát okoz, ha a saját pártjukban hibát látnak, vagy egy másik pártban pozitívumot. Ilyenkor hiába hangzik ez el, a legtöbb ember becsukja a fülét. A legtöbb ember a saját pártja szájízének tetsző médiát olvassa. Nem azt olvassa, amit innen-onnan leírnak, hanem azt, amit olvasni szeretne. Ilyen módon a legtöbb ember egy világkép buborékban él, persze, hogy fanatikussá válik, mert nem látja ugyanazt a dolgot több oldalról, nem lát ellenérveket. Én azt tartom, hogy ha valaki a saját választott pártjának nem tud felsorolni három hibáját, vagy akármelyik másik pártról nem tud három pozitívumot felsorolni, az fanatikus és nem lát tisztán.

A fanatizmus persze nem csak a pártok irányában, hanem a saját és a másik zászlóalj alá felsorakozott polgárokra is kiterjed. Innen jön egy csomó általánosítás, ami a kérdésben is megjelenik. Aki szerint nem hanyatló az ország, az bizonyára 300-400 ezer forintokat keres. Aki szerint meg hanyatló, az bizonyára nem lehet gazdag. Pedig sokszor pont fordítva van, pont azt vezeti meg a mindenkori hatalom, aki szegény, a hatalom mindig a legalsó réteggel szövetkezve – aztán azt kihasználva – kerül hatalomra. A kormánypártok törzsválasztói pont az alsó rétegből kerülnek ki, mert őket le lehet kenyerezni négy évente egy kisebb fizetésemeléssel, nyugdíjemeléssel. Aki gazdagabb, arra ezek kevésbé hatnak, azok sokkal inkább „megengedheti” a kritikus hangnemet. De ez is sztereotip kép, tehát bőven vannak kivételek ez alól.

Pedig nagyon nem így kellene működnie a politizálásnak. Vannak pártok. Ezek képviselnek egy-egy világképet, értékrendet, és ennek mentén van egy víziójuk, tervük, kormányprogramjuk. Az embereknek nem arról kellene vitatkozni, hogy akkor most Fidesz, Jobbik, MSZP, DK, LMP, Együtt, PM, Momentum, vagy micsoda. Nem arról kellene vitázni, hogy melyik párt zászlaja alá sorakozzanak fel.

Arról kellene vitázni, hogy kinek milyen az értékrendje, mit tart fontosnak egy állam működése szempontjából, mondjuk – pártállástól függetlenül – milyen előnyei és hátrányai vannak egy egykulcsos adózásnak, mennyire állami feladat az oktatás finanszírozása, meddig feladata az államnak, hogy a szociális egyenlőtlenségeket áthidalja. Arról kellene vitázni, hogy milyen nyugdíjrendszert lehet kialakítani, ami önfenntartó. Ha mindezek megvannak, megvan úgymond a te személyes kormányprogramod, akkor már könnyű pártot választani, mert csak meg kell nézni, melyik párt programja passzol leginkább a tiedhez.

Ehhez képest az, hogy Orbán Putyin zsebében van-e, hogy Rogán helikopterezett-e, hogy Vona Simicska zsebében van-e, hogy a baloldal Soros zsebében van-e, az nem politika, hanem bulvár, és annyit is ér.

Persze a számomra ideális politizáláshoz kell intelligencia, informáltság, műveltség, minimális szakértelem is, és ennek bizony sokan vannak híján. Ez magának a demokráciának is súlyos kritikája, amit nem csak én tartok, nálamnál sokkal okosabb emberek, politikusok is megfogalmazták már sokszor. Hogy hogyan lehetne kiküszöbölni azt, hogy valaki egy kampányfogással lekenyerezhető legyen, hogy úgy menjen el választani, hogy tisztában van, miről dönt, az például egy érdekes, és pártpolitikától független kérdés, amiről inkább kellene beszélni, mint arról, amiről a politikai erők szeretnének, hogy beszéljünk.

szemelyesen ismerek olyat aki azt hitte, hogy elment a nete mert a kezdo honlap nem a goole volt hanem egy ures oldal. a brexit ami szivatja az angolokat is egy kampanyreklam miatt sikerult ugyanis az embereknek csak 1 info csovuk volt.

jah susu "annal inkabb magabiztosabb", nem pedig kevesbe, szentem elirtad.

amugy ha szar helyre szulettel akkor megtehetned azt a szivesseget, hogy tragyakent menj a fold ala. mert hiaba akarna egy kis eszt irni neked ide barki csak letamadod, megerdemled a bankodasaidat.

> jah susu "annal inkabb magabiztosabb", nem pedig kevesbe, szentem elirtad.

Nem írtam félre. Mondjuk vegyünk egy politikai témát, mondjuk az egykulcsos személyi jövedelem adót. Aki nem vizsgálja meg különböző aspektusokból, mondjuk egyetlen hírportál véleménye alapján alakítja ki a sajátját, az magabiztosan fogja mondani, hogy ez jó, vagy magabiztosan fogja mondani, hogy ez nem jó.

Aki viszont több oldalról is körbejárja a témát, több különböző véleményt lát, el is gondolkodik a következményein, az kevésbé magabiztos véleményt fog alkotni, mert látja, hogy kik azok, akiknek ez jó, kik azok, akik számára ez hátrányos, melyik rétegnek kedvez, melyik réteg ellenében. Vagy milyen hatása van a gazdaság egészére. Vagy milyen közvetett, áttételes módon kedvez annak is, akinek elsődlegesen hátrányos, milyen közvetett módon hátrányos azoknak, akiknek elsődlegesen kedvező egy ilyen adórendszer. Ő nem fogja rávágni, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése nagyszerű dolog. Vagy nem fogja rávágni, hogy ez határozottan hibás lépés.

Persze ő is fog egy ítéletet hozni, de az kissé cizelláltabb lesz, „inkább” rossznak –

jónak – fogja tartani, de meg fogja mellette említeni, hogy a másik oldalról viszont vannak pozitív – vagy negatív – hatásai is, ami miatt valamilyen mértékig érthető is lehet a bevezető párt koncepciója.

Olyan értelemben magabiztosabb véleménye lesz, hogy az már nehezebben változtatható meg, mert túl sok lábon áll ez a vélemény. De olyan értelemben kevésbé lesz magabiztos, hogy nem feketének és fehérnek fogja látni a helyzetet, a saját ítéletéhez képesti ellenérveket, kritikákat is el tudja egy szintig fogadni, egy-egy új gondolatot, nézőpontot nem határozottan utasít, vagy fogad el, hanem elgondolkodik rajta, utánanéz, utánaolvas, mielőtt rávágná, hogy „ez hülyeség”, vagy „így van”.