József Attila :Áldalak búval elemzés?

Tudom nem aktuális már, de hátha valakinek még a segítségére lesz:

Az első versszakban a költő érzelmeinek kettőssége jelenik meg: egyszerre érzi a bú és a vigalom, azaz a szomorúság és az öröm keveredését.

A „féltelek szeretnivalómmal” sorban a szeretet érzése mellett a féltés is hangsúlyosan jelen van.

A „kérő tenyerekkel” sor arra utalhat, hogy a költő nem csak óvni akar, hanem viszonzást is vár a szeretettől.

A „búzaföldekkel, fellegekkel” kifejezés a természet szépségeit és az élet teljességét szimbolizálhatja, amihez a szeretett személy kapcsolódik.

A második versszakban a költő a nő döntésképtelensége miatt érzett fájdalmát fejezi ki a „topogásod muzsikás romlás” sorban, ahol a topogás bizonytalanságot jelent.

A „falam ellened örök omlás” sorban a költő védekező falai összeomlanak, mert a nő ellen nem tudja megvédeni magát érzelmileg.

A „düledék-árnyán ringatózom, leheletedbe burkolózom” kifejezi, hogy a költő belső világa szétmállik, de a nő lehelete, azaz közelsége mégis menedéket nyújt számára.

A harmadik versszakban a költő kinyilvánítja, hogy mindegy, hogy a nő szereti-e vagy sem, ő már hozzá kötődik.

A „szívemhez szívvel keveredsz-e” sor az érzelmi kapcsolódás jelentőségét emeli ki, függetlenül attól, hogy viszonzott-e a szerelem. A költő látja, hallja és énekli a nőt, mintha ő lenne a válasz Istenhez.

A negyedik versszakban az erdő metaforája egyfajta belső, érzelmi világot idéz meg.

Az „ezer ölelő karja” a természethez hasonlóan befogadó szeretetre utal, míg a „leszakítja a fényt” a remény elvesztésére, a szenvedésre utal. A költő szerelme egyre fájdalmasabbá válik, mintha a nő iránt érzett vágy már csak fájdalmat hozna.

József Attila verseiben gyakran megjelenik az ambivalencia és a belső küzdelem, amelyet a természetképekkel (fal, erdő, árnyék) szimbolizál.