Hogyan kezdhetnék el regényt írni?

A kérdés megválaszolása már-már felesleges. Úgysem fogsz regényt írni soha. Vagy legalábbis ennek 99% az esélye, mert nem lesz rá időd, energiád, ezeket másra fogod szánni, már nem lesz hozzá kedved. Ha bele is kezdesz, nem lesz elég kitartásod, hogy végig is vidd. Ne legyen igazam, de akárhogy is nézem, objektíve ez valószínűsíthető.

Tizenévesen sokan gondolják azt, hogy majd egyszer írnak egy regényt. Ha valaki is kicsit tud fogalmazni, érhető mondatokat egységes gondolatsorra felfűzni, és mindezt javarészt megfelelő helyesírással leírni, az már regényt akar írni. De ehhez több kell. Nehéz megmondani, hogy mi ez a több, de a legtöbb emberből hiányzik, nota bene a legtöbb ember soha nem ír meg egyetlen regényt sem.

Hogy ez most csipkelődés akar lenni? Nem. Viszont ha igaz, akkor jogos. Ha nem igaz, úgyis rácáfolsz. Ha határeset vagy, akkor ez egy figyelmeztetés, egy felkiáltójel, egy felfelé mutató ujj, hogy lásd a jövőbeli akadályokat.

De ha már elkezdtem írni, azért hadd adjak némi értékelhető segítséget is, hátha tényleg a kivételes 1%-ba tartozol, és tényleg hasznát veszed. Egyrészt ne akarj rögtön regényt írni. Írj novellákat, írj esszéket, írj novellafüzéreket, írj képregény forgatókönyveket – vagy ha jól rajzolsz, akár képregényt –, vagy írj blogot, mindenesetre kezd valami rövidebb terjedelmű dologgal. Ha az megy, és ontod magadból ezeket, akkor belekezdhetsz akár egy hosszabb mű megálmodásába is. Ha viszont ezek is lassan készülnek el, kifogysz az ötletekből, nem jók a visszajelzések, akkor úgyis látni fogod, hogy egy regény vagy soha nem készülne el, vagy nem lenne túl jó, nem olvasná el senki szívesen.

Az jó, ha vannak szituációk, „jelenetek”, amiket elképzelsz. Itt két módszert is lehet használni, mindkettőt megpróbálom a Gyűrűk urán keresztül szemléltetni.

Az egyik a lentről való építkezés. Mondjuk van egy szituációd, vagy csak egy apró kis poénod. Mondjuk a Gyűrűk urából csak ennyi van meg egyelőre: https://www.youtube.com/watch?v=cbKJ75DjXko . Oké, de gondold tovább. Kik ők. Kis termetű lények. Nevezzük el őket hobbitoknak. Hol élnek? Mondjuk a világ egy eldugott helyén, ahol javarészt jó szívű, de meglehetősen egyszerű, nem túl okos népek élnek. Hol is vannak? Egy kocsmában. Miért? Mert átutazóban vannak. Hova tartanak? Mondjuk egy küldetésük van. Miért vannak ott? Mondjuk hogy találkozzanak valakivel, akik segítik ezt a küldetést. Mondjuk legyen ez egy rejtélyes vándor, akit sokan ismernek távolról, de annyival kevesebben igazán közelről. Mi a küldetés tárgya? Valami nemes dolog. Valami fontos dolog. Valami ami világméretű esemény része, mondjuk a jó és rossz harcában fontos tényező. De ők kis méretű, nem túl bölcs, a világ eldugott helyén élő hobbitok, mi dolguk lenne egy ilyen nagy horderejű eseménnyel? Mondjuk véletlenül csöppentek bele, nem is ismervén a küldetésük súlyát. Stb., stb., stb… Nem kell az ötleteidet rögtön papírra is vetni, csak fejben továbbgondolni. Aztán ránézni nagyobb léptékben, hogy mennyire áll össze egy történetté, mennyire van mondanivalója, halad-e a történet valahonnan valahova, érdekes-e az egész. Ha igen akár lehet belőle valami, közbe lehet ékelni kisebb, akár kihagyható jeleneteket, történeteket, mellékszálakat is, stb…

A másik a felülről való megközelítés. Van csak egy kép a fejedben és jön egy ötlet. (Még mindig a Gyűrűk urán keresztül szemléltetve.) Miről szól a regény? A jó és a rossz harcáról szóljon, illetve az akaraterőről, kitartásról. Milyenek legyenek a szereplők? Két lehetséges út van, az egyik, hogy klasszikus hőstörténetet írsz, azaz a jó, az szinte tökéletes, csak egy hibája van, de a történet végére azt is javítja magában, a rossz meg minél rosszabb, hogy ne lehessen azonosulni sem vele. A másik út, ha a személyiségek kevertek, senki sem egyértelműen jó, vagy rossz, fekete vagy fehér, mindenki valahol vegyes, szürke. Oké, legyen ez az előbbi, legyenek tiszta szereplők, hiszen a jó és rossz harcáról van szó. Mi a történet tanulsága? Mondjuk valami olyasmi, hogy a rossz bár sokkal erősebbnek látszik, mégis a jó diadalmaskodik. Oké, ez így túl általános, legyen valami személyes tanulsága is. Mondjuk az, hogy akármilyen esendő, gyenge is az „ember”, ha a szíve tiszta, ha segítőtársak veszik körül, ha legyőzi önmaga hiányosságait, ha kitartó és elhivatott, akkor a legnagyobb akadályokat is sikerül legyőznie. Oké, de kik legyenek a szereplők. Legyen a főhős egy tiszta szívű, okos, bátor valaki. De legyenek hibái, mondjuk legyen túl kicsi, és érezze is magát kicsinek. Legyenek társai, akik segítik az úton. Legyen valaki, aki bölcs. Mondjuk legyen ez egy bölcs varázsló. Legyen valaki, aki erős. Mondjuk egy harcos. De nemes harcos, valami lovag jellegű figura. Vagy inkább egy igazi nemes ember, királyok leszármazottja. De legyen annyira nemes, hogy még a kilétét sem fedi fel, mondjuk vándorként kóborol a világban, és csak akkor fedi fel a kilétét majd, ha az valóban szükséges, mikor nem önmagáért, hanem másokért teszi ezt. Legyen egy segítőtársa, aki igazán közel áll hozzá, egy barát, aki képes a főhős minden érzését ismerni, és megérteni. Legyen nagyon empatikus, akinek helyén van a szíve, és legyen ragaszkodó, önfeláldozó, hogy az igazán intim akadályokban is legyen, aki mellette áll. Legyen még pár harcos is az útitársa, ők lehetnek kicsit kevertebbek, de felismerhetően jók. Hogy kicsit komplikáljuk a történetet, legyenek belső ellentétek is a segítőtársak között, de legyenek annyira nemesek, hogy felül tudjanak ezeken kerülni. Mondjuk származzanak két egymással ellenséges fajtól, és mégis váljanak a történet végére igazi baráttá, lelki társsá. Stb., stb., stb…

Meg persze a kettő együtt is járhat, lehet egy váz, amire figyelve hagyod alakulni a történetet magától, alulról építve az egyes részleteket.

#2: Tizenévesek lelkivilágába nem gázolunk! :) Ők harapnak ezért a legjobban. Talán kicsit jogosan is...

#Kérdező: Szerintem csináld, ahogy jólesik. Gyakorolj sokat, akár rövid novellákon, akár csak úgy bele a nagy semmibe. Én is írtam és írok is szórakozásból olyan jeleneteket, amik jönnek maguktól. Van úgy, hogy nem kezdek velük később semmit, csak jó volt leírni, máskor meg összeállnak egy nagyobb egésszé.

Regényt sem feltétlenül úgy kell írni, hogy időrendben haladsz. Bármelyik részét megírhatod bármikor. Ez rajtad áll. A lényeg úgyis a végeredmény, amit az olvasó a kezébe kap.

Azért abban ne legyél biztos, hogy 20-22 évesen már jól fogsz írni. Fogalmazni lehet, hogy jól fogsz, de rengeteg témához kell egy bizonyos élettapasztalat, amivel ennyi idősen még nem biztos, hogy rendelkezel majd. A karakterek igazi mélységéhez is kell egy alapos emberismeret. A húszas éveid elején pedig még épp csak kikerülsz az iskolai, aránylag zárt közösségekből.

Én mindig azt mondom, hogy élvezd, amit csinálsz. Ha szeretsz írni, írj. Mégpedig úgy, ahogy akarsz. És nyugodtan álmodozz a jövőt illetően. Ki tudja, lehet, hogy bejön... :)

Én csak 19 évesen kezdtem el írni, és sosem hittem, hogy ez hosszú távú hobbi marad nálam, de az maradt. Ma már harmincon felül vagyok, és ez eszi meg a kevés szabadidőm jelentős részét. Sosem fejlesztettem magam tudatosan, egyszerűen csak írtam, mert volt miről.

Attól félek nem sikerült azt kiolvasni a válaszomból, amit leírni szándékoztam. Amit írtam, az nem kritika volt. Mivel nem ismerem azt, hogy mit írsz, egyetlen művedet sem olvastam, nincs mit kritizálnom. Téged sem ismerlek, nem tudom mennyire vagy jó, elszánt, mennyire ítéled meg objektíven a saját kitartásodat, tehetségedet. A tényleges képességeidre maximum az itt leírtakból tudok következtetni, ami viszont nem túl jó összképet ad, tekintve mondjuk a sok-sok hiányzó veszőt, a kisbetűvel kezdődő mondatokat, a csapongó megfogalmazást, hogy hol nekem válaszolsz, hol az első válaszolónak, aztán újra nekem. De ez nem is mond semmit. Könnyen lehet, hogy itt nem vagy annyira igényes és alapos, mikor valamit papírra, monitorra vetsz, akkor igényesebb, illetve higgadtabb vagy ennél. Meg ezek olyan dolgok, amiket meg lehet tanulni menet közben is.

Mindenesetre én valószínűségekről írtam, bár kétségtelenül használhattam volna többet a feltételes módot, de így talán figyelemfelkeltőbb lett, ami látszik is a heves érzelmi reakciódon, amire később azért kitérnék még. Azt is leírtam, hogy lehet – én nem zárom ki és nem kérdőjelezem meg látatlanban – hogy pont te vagy a kivétel, és akkor tekintsd úgy, hogy ez akkor is egy probléma lehet az életedben, ami előjöhet. Egy olyan akadály, amit át kell majd ugranod, és készülj fel rá.

Jön a középiskola, sokkal több tanulás, készülés az érettségire, továbbtanulásra. A személyiséged, az érdeklődési köröd, értékrended is óhatatlanul változni fog, mert kamaszkorban ez szokott történni, szinte alig van kivétel alóla. Jön a szerelem, párkapcsolatok, jönnek a bulik, stb… Lehet, hogy megmarad az érdeklődésed az írás iránt, lehet, hogy nem. Lehet, hogy bejön valami más – teljesen profán, vagy akár teljesen nemes, magasztos – érdeklődési kör, amit össze kell egyeztetned az írással, hogy melyikre mennyi időt, energiát fordíts.

Mondok példát is, hátha azon keresztül látod, miért hívtam fel erre a figyelmet. Az első példa a saját példám. Én 14 évesen leginkább a fizika rajongója voltam, erősen arra készültem, hogy fizikus leszek. De pont úgy 15 éves korom körül a néptánc megszállottja lettem. Ugyan 5 éve táncoltam már előtte, de afféle szülők által rámtestált szakkör volt ez egészen addig, ami nem volt rossz, de különösképpen nem is ragadott magával. De 15 évesen beleszerelmesedtem az egész néptánc témába. A fizika továbbra is érdekelt, jó is voltam benne, de a céljaim megváltoztak, immár profi táncos akartam lenni. De mellette az informatika is egyre mélyebben húzott magába. A főiskolán villamosmérnökként indultam, bár ez nem a fizikus útja, de ahhoz közeli csapásnyom. De át is jelentkeztem egy év után informatika szakra. Végül aztán informatikus lett belőlem és néptáncoktató. Sikerült ezt egyazon munkahelyen, egy művészeti iskolában realizálnom, így jól megfért a kettő egymás mellett. Néptáncoktató is voltam, és programozó, illetve rendszergazda is egyben. De idővel lemondtam a táncos karrierről, a profi táncos, vagy a néptáncoktató karrierről, már nem láttam annyira vonzónak, egyre jobban láttam az árnyoldalait, és inkább az informatikát választottam. Kb. tíz éve, 29 évesen az aktív táncot is abbahagytam, és lett belőlem az, aki vagyok, egy egész sikeres informatikus. Ezért is gépelek egyébként „regényeket” válasz helyett, az informatikát is vagy 30 éve űzöm – még Commodore 64-en kezdtem –, volt időm megtanulni gyorsan gépelni.

Én elégedett vagyok ezzel. Nem lettem se fizikus, se profi táncos, se együttesvezető, de jó irányba kanyarodott az életem. Nem bántam meg semmit, sem azt, hogy valamibe belekezdtem, se abba, hogy valamit abbahagytam. Szükséges állomások voltak ezek, és mind a hasznomra vált.

De nem mindenki van ezzel így. Ismerek olyan embert, akinek eleve a tánc volt a mindene. De 16 éves kora körül abbahagyta a továbbtanulás, érettségi miatt. Meg aztán jött a szerelem, majd a középiskola után egy év babysitterkedés Angliában, és már egy olyan ember jött vissza, akire nem ismertünk rá, már nem érdekelte a néptánc, csak a gyerekvállalás, meg a salsa. De eltelt sok idő, és azóta bánja, hogy abbahagyta a néptáncot, hogy kettétört ott és akkor az egész.

Ne ess ebbe a hibába! Mérlegelj! Lesznek nehézségek, jönnek be más szálak is az életedbe, minden egyre pörgőbb, sűrűbb és komplikáltabb lesz. Mérlegelj, hogy valóban tehetséges vagy-e vagy csak el akarod ezt magaddal hitetni. Mérlegeld, hogy érdemes-e váltani és eldobni sok év alatt megszerzett rutint, tapasztalatot. Vagy érdemes-e maradni esetleg egy régi, de már rég elhagyandó úton? Mindkettő lehet hiba is és helyes döntés is. De a jó mérlegeléshez az kell, hogy tényleg objektíven tudd megítélni a saját tehetségedet, akaraterődet, sem többre, sem kevesebbre nem értékleve azt, mint ami, mert mindkettő hiba.

~ ~ ~

Ahogy a mondás tartja, kinek nem inge, ne vegye magára. A heves érzelmi reakció talán érthető, de mindenképpen hiba, vagy legalábbis általában hátránya van az embernek belőle. Olyan dologra nem lehet megsértődni, ami nem igaz. Ha valaki rád azt mondja, hogy kopasz vagy, akkor gondolom nem sértődsz meg, hanem legyintesz egyet, hogy „ez hülye, nem is vagyok kopasz”. Megsértődni leginkább olyan dologra lehet, ami igaz. Csak hogy ha igaz, akkor meg jogos volt az, amire megsértődtél, tehát ez is kissé ellentmondásos helyzet.

A – szerintem visszafogott és udvarias – válaszomban csak a negatívumot láttad meg, a segítség részére nem reagáltál, nem kérdeztél rá az abban leírtakra, nem köszönted meg, mintha azok a sorok ott sem lennének. Ha ez ekkora érzelmi vihart okoz benned, ha ennyire egyoldalúvá válik a reakciód és nem tudod a pozitív részeket is értékelni a negatív részek ellenére, akkor a regényírás szakmájában bele fogsz őrülni, ha szakmaként is akarod csinálni.

Oké, lehet írsz egy regényt. Lehet, hogy valóban egészen jó egy laikus olvasatában, és valóban vannak értékei, beleadtad minden tehetségedet. Mit csinálsz? Felkeresel kiadókat. 10-ből 8 olvasatlanul dobja vissza, hogy ugyan ki vagy már te, ki ismer téged, ki venné meg a regényedet. Na az lesz hervasztó, nem egy válasz a gyakorikerdesek.hu-n. Kettő meg elolvassa, és azt fogja mondani, hogy túlságosan középszerű, vagy hogy ilyen pocsék művet ritkán olvasnak ők is, pedig sok idióta keresi fel őket. Nota bene lehet szándékosan teszik ezt, annak ellenére, hogy tudják, hogy durva sértés és több mint túlzás. Akkor hogy fogsz reagálni, mikor meg vagy győződve, és lehet javarészt jogosan, hogy amit csináltál, az jó, és benne van 10 év megfeszített munkád? Mint írtam, lehet, hogy a kiadó szándékosan reagál elsőre így, hogy lássa, hogy mennyire tudsz ezzel megbirkózni érzelmileg, mennyire maradsz kitartó úgy, hogy nem vagy közben makacs, mennyire tudod pozitív irányba terelni az eseményeket a legrosszabb, legnehezebb helyzetben is. Ebből lesz rálátása arra, hogy mennyire fogod bírni a további együttműködés terhét, kemény, megfeszített munkáját. Ha sértődve elrohansz, megbuktál. Ha higgadt maradsz, visszakérdezel, hogy miért ez a véleményük, ha udvariasan visszautasítod a jelzőket, akkor átmentél a teszten.

Aztán lehet, hogy lesz egy kiadó, aki fantáziát lát a regényedben, és tényleg elolvassa valaki tőlük. Egyrészt vissza fogja dobni 2837 kisebb, nagyobb hibával, hogy ezeket dolgozd át (mivel ők jóval tapasztaltabbak, olyan hibákat is észrevesznek, amit egy laikus, vagy egy első, de még egy második regényes író sem). Esetleg olyan változásokat fog kérni a kiadó, ami szöges ellentétben áll a te elképzeléseddel amihez viszont ragaszkodnál. Akkor mennyire leszel érzelmileg feldúlva? Újabb több hónapnyi munka vár előtted, és még abban is bizonytalan leszel, hogy egyáltalán ilyen áron akarod-e a nevedet adni az egészhez, vagy inkább keress egy másik kiadót, ami megint több hónapnyi kilincselés. Oké, tegyük fel kijavítod a hibákat, hiányosságokat, rászánva több hónapot. Ekkor másodszorra is visszadobják, persze már csak 391 hibával, átdolgozandó részlettel.

De nem csak szakmai szempontból lehetnek nehéz helyzetek. Lehet, hogy az ötletedet aljas módon lenyúlják, és a briliáns regényötleted más tollából jelenik meg, lehet ugyan sokkal rövidebb és silányabb terjedelemben, de mégis. Lehet, hogy a szerződéssel vernek át, és bár a regényed megjelenik, még akár sikeres is lesz, de a számlákat nem tudod kifizetni abból a pénzből, amivel kiszúrják a szemed.

A művészeti iskola, ahol dolgozom foglalkozik egyéb kulturális tevékenységekkel is, többek között van egy kis kiadónk is. Látom, hogy kemény szakma ez. Illetve informatikusként dolgoztam digitális tananyagfejlesztéssel, látom mennyi munka, nehézség van az egész mögött, még egy a regénynél jóval profánabb tankönyvírás, sőt nem is tankönyvírás, hanem tankönyv adaptálás során is. És ebben nem is magának az alkotás részének van a legnagyobb súlya, hanem apró, nüansznyinak és lényegtelennek tűnő részeltnek. Sok olyan ember van, aki megír egy regényt, és végül aztán azért adja fel, azért hagyja el a pályát, mert nem bírja idegekkel az egészet, nem tud a dolog szakmai részétől teljesen független akadályokkal, az ebből fakadó feszültséggel megbirkózni. Inkább elmegy titkárnőnek, ami bár kevésbé nemes szakma, de legalább ad egy elfogadható fix fizetést, és nem kell különösebben leküzdeni hozzá semmiféle akadályt, nyugodt, langyos víz, amire már inkább vágyik. Az fog a pályán maradni, aki végtelenül elszánt és acélból vannak az idegei.

És megint ne értsd félre. Ez sem hervasztás akar lenni, hanem tanács, figyelmeztetés. Ha tényleg komolyan gondolod, akkor már most készül fel rá, már most kezd acélosítani az idegeidet. Kezdetben például azzal, hogy az ilyen apróságon, mint egy vadidegen jogos, vagy megalapozatlan, bölcs, vagy ostoba, jó szándékú, vagy ellenséges szövegelésén annyira sem felhúznod magad, hogy ez hatással legyen a kedélyállapotodra, pláne nem annyira, hogy ezért billentyűzetet ragadj, vagy akár csak egy néma szitokszó is felbukkanna a gondolataidban. Én abban a meggyőződésben írtam, hogy amire figyelmeztetlek, az valós veszély, hogy amit írok, az segíthet. Lehet, hogy ennek ellenére tényleg ostobaságot beszélek, vagy rád nézve ez teljesen irreleváns. De ennél rosszabbakat is fogsz kapni, aki szándékosan ártani akar neked. És lehet ezeket is el kell a cél érdekében viselned, mosolyogni hozzá. Gondold át, az én válaszomnak ehhez képest van-e bármilyen súlya, jelentősége. Nincs. Meglehet fél év múlva egyikünk sem fog már rá emlékezni. Akkor meg miért kellene, hogy érzelmileg ez rád hatással legyen?

Remélem azért, hogy leszűröd azt, ami hasznodra lehet, és ignorálni tudod azt, amit nem tartasz annak.

#8:

Nem olyan sok ez, nincs 2 és fél A4-es oldal, nem kerül 10 percbe se. :-) (Na jó, tényleg hosszú lett.) Mondjuk valami tanulságot, csak le tudsz szűrni belőle, maximum ha nagyon nem értesz vele egyet, akkor azt. De persze rád van bízva, ha nem olvasod, hát nem olvasod, ez szíved joga.

Én elolvastam a #8 válaszát, szerintem sok dologra kitér, amire jobb, ha figyelsz.

Én is szoktam néha írogatni, nekem segített egy kicsit tisztábban látni :)

Ha nem adod fel és kitartasz, lesz egy olyan sztorid, amiben benne élsz minden nap, akkor valóra válthatod az álmodat, csak higgy és remélj! További sok sikert^^