Mit csináljak? Betegesen félek a pókoktól.

Szerintem így értette:

Ahoz, hogy egy-egy ilyen félelem kialakuljon elég néhány perc 8esetleg másodperc). Ebből kifolyólag a gyógyítássa sem tart hosszú évekig.Néha pl.: elég ha hozzáérünk a félelmünk tárgyához, vagy csak nagyon közel megyünk hozzá. természetesen az nem megoldás ha valakinek az arcába nyomunk egy pokicát. de amennyiben az illető érez rá kellő önuralmat akkor elkezdheti magát hozzászoktatni a pókok gondolatához. ez nagyjából annyiból áll, hogy nem szaladsz el rögtön, hanem megpróbálod kibirní néhány percig, hogy nyugton maradj. Ezt az időt növelheted. A távolásgot pedig csökkentheted.

Kb. olyan ez mint amikor a gyerekeket fokozatosan rászoktatják arra, hogy nincsen semmi a sötétben :)

Amenyiben azonban ennél mélyebben rögzült benned a pókoktól való félelem akkor érdemes orvoshoz fordulni. vagy (mint már az első is említette) együt is lehet vele élni.

Nekem sikerült úgy-ahogy tűrhető szintre letornáznom a pókiszonyomat.

Régen sikoltozni, sírni kezdtem, ha megláttam egy pókot. Borzasztó volt. Aztán rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és megpróbáltam a következőt.

Mivel panelban lakom, és itt viszonylag ritkán látni pókot, fogtam magam, és a kedvesemmel (de lehet egy nagyon jó barát is) elmentünk egy állatkereskedésbe, ahol nagy pókok vannak.

A barátom megkereste a pókot, én addig nézelődtem. Majd szorosan átölelt, és odavezetett. Én hozzábújtam, és eltakartam a szemem. Ő elmondta, hogy mit fogok látni. (Ott ül a pók egy kis fadarabon, akkora, mint a tenyerem, fekete, szőrösek a lábai, néha az ég felé nyújtózik velük stb... )

Én pedig eltakart szemmel elképzeltem. Még a gondolat is borzasztó nehéz volt, de próbáltam minnél élénkebben vizualizálni. Eleinte még ettől is sikítani akartam, de aztán legyőztem szép lassan. Ő pedig közben megnyugtató mondatokat mondott (Nem tud kijönni, vastag üvegfal választ el tőle, be van zárva, nem tud veled semmit csinálni.)

Eleinte csak ennyit csináltunk. Ő leírta, én pedig elképzeltem.

Amikor ez már ment, és nem lettem rosszul, akkor rávettem magam, hogy miután elképzeltem, oda is nézzek. Eleinte ez borzalmas volt, még így is. Elég volt egy pillantás, és már kezdtem rosszul lenni. De a barátom szorosan tartott, ez nagyon meg tud nyugtatni, és folyamatosan beszélt hozzám, hogy ne kapjak "pánikrohamot".

Aztán fokozatosan növeltük az időt, végül nagyjából hozzászoktam.

Most is undorodok, d emost nem kezdek el sikítani, képes vagyok megőrizni a nyugalmam, és szólni valakinek, hogy távolítsa el.

Talán neked is beválik.