Három 13 éves vs egy 17 éves?










Való élethelyzetben ez az elszántság mértékén múlik. Bárkit meg lehet úgy rúgni, hogy nem lesz több gyereke, vagy ott fejezi be az életét, és ez nem függ attól, ki mekkora. Ha az egyik fél azon tököl, hogyha most úgy igazán visszaüt, akkor hány év börtön/javító lesz belőle, akkor más az eredmény, mintha teljes felindultságból menne nekik, efféle gátlások nélkül.
De gondolom, nem erre vagy kíváncsi, szóval tételezzünk fel valami elméletben kivitelezhető "szabályos erőpróbát". Ugye a három kisgyerek ereje megoszlik. Ha egyesével mennek neki a nagynak, akkor mindegyik sorban helyre lesz téve, és kész. Egyrészt össze kéne tudni hangolni az erejüket, másrészt nekik előny, hogy 6 kezük van 2-vel szemben, ezt kell kihasználniuk. Kérdés, hogy mire lehet a kezeket/lábakat használni. Bármire? Míg elöl kettővel hadakszik a nagy, addig a harmadik kiszedi alóla a lábát, kellemetlen helyen belerúg, és szépen le is nyomták a földre.
Ha úgy kéne összemérni az erőket, hogy nem lehet lábbal rúgni, kézzel ügyeskedni, szúrni, vágni, harapni, csakis nyers erők feszülhetnek egymásnak, akkor a kicsik összehangoltságán múlik. És esélyes, hogy az nem menne nekik. Egy közelről birkózik a naggyal, a másik is rájuk ugrana, lökné őket, de hogy aztán az többet ártana-e, mint használna, az már nem annyira egyértelmű. A harmadik meg már csak nézne ott, mint a fxszent. Ha próbál bekapcsolódni, esetleg összepiszkolhatná a második kabátját, vagy lökné még az egész bagázst erre vagy arra. Csak már fogalmuk sem lenne róla, hogy merre, három irányból nyomnák egymást összefelé. Annyit hatnának egymás ellen, mint amennyit a saját céljaik érdekében. Hát lenne valami dulakodás megnevezhető eredmények nélkül.
Nem egyértelmű a válasz. Ha 10 éveseket írtál volna, akkor még igen, de a 13 éveseknek már komoly súlybeli előnyük van. A három 13 éves lehet mondjuk 150-160 cm / pl. 45-45-50 kiló. Egy 17 éves fiú megvan már simán 180 cm / 70 kiló. Mégis 140 kiló van szemben 70 kilóval, szóval a súlybeli fölény kétszeres, a végtagbeli háromszoros. Ha nem teljesen amatőrök, le tudják dönteni a lábáról, és a földön tartani. A nagynak szüksége van "észbeli" előnyeit is alkalmazni, különben csúnyán alulmarad. Elég, ha mond valamit, amivel összezavarja a fejeket. (Nem hinném, hogy mindhárom ugyanannyira verekedni akar, mindig lesz köztük, aki csak azért van ott, mert a haverja belevitte.) Míg elbizonytalanítja őket, simán leveti magáról, és földhöz vágja, aki épp leginkább nekiugrott. Egyenként meg nincs esélyük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!