Nagyon ijedős vagyok. Nem félős, egyáltalán! Csak túl könnyű meglepni, mivel folyton máshol járok. Tehetnék ellene valamit?

Haha,én is így vagyok.:D Egy családtagom szeret is azzal viccelni,hogy biztosan nagyon rossz a lelkiismeretem,ha ilyen könnyen megijedek.Múltkor éppen takarítottam,amikor valaki nyitotta az ajtót,és úgy megijedtem,hogy falhoz vágtam a telefonomat(pont zenét kerestem rajta takarításhoz,jelentem,túlélte a becsapódást). Próbálkoztam már azzal,hogy megpróbálok éberebb lenni a körülöttem levő világra,de nem sokat segített.Hacsak nem bújik meg valamiféle mentális probléma a dolog hátterében,akkor sajna kétlem,hogy bármit is tudsz ellene tenni.Talán ez egy alapvető személyiségjegyed.:) Ha már változtatni nem tudsz rajta,keress olyan kapaszkodókat,amik megkönnyítik az ezzel együtt élést.Pl. kérd meg a családod,barátaid,hogy lehetőleg mellőzzék a hirtelenséget,esetleg te is koncentrálj picit jobban kifelé.Sok szerencsét!

Csatlakozom az ijedősök klubjához. Keresem én is a választ. Gyakran vagyok elmélyült állapotban. Talán elfáradok, és relaxálok mosogatás közben, vagy a gyárban nagyon koncentrálok a munkára, kizárom a külvilágot....És akkor valaki a fülembe kiabál...sikítok és teljes egészemben összerezzenek. A nagyfiam már tudja otthon,hogy úgy kell kijönnie a konyhába, hogy végig kopogja az előszobafalat.Különben megijedek, összeszorul a szívem, álló helyzetben felugrok a görcstől, és sikítok. OKA talán, ha meg kellene fejtenem:- Sokat és sokan bántottak.Nem szeretek veszekedni, tűrök és hallgatok.Kialakul egy túlzott érzékenység és önvédelemi reakció. Nem szeretem, ha rámdördülnek nagy hanggal, mert félek.Rosszul leszek. Volt olyan kolléga, akit meg is csaptam, mert direkt szivatott, nekem meg lendült a kezem önvédelemből.Nem normális, de ezt hozták az évek.(60) Annyit hozzátennék, hogy amikor volt egy szerető barátom ,és nem voltam egyedül, akkor megszűnt ez a stressz bennem. Nem sikongattam a gyárban. Úgyhogy van némi megoldás. Terapeutához nem fogok menni, az 100 %. Az élethelyzetet, ami erre megoldás,azt nekem kell megteremteni. De várom az okos hozzászólásokat. Aki viszont dilettáns a témában, az maradjon csendben!!! Mert borzalmasan sok hülye ír feleslegesen erre az oldalra!!!!

Sziasztok. Én vagyok, aki azt irta, hogy csatlakozik az ijedősök klubjához. Hosszú évek után pedig kilépni készülök.....Amint írtam, élethelyzetváltozás....Fél éve elköltözött albérletbe a 29 éves fiam.Nagyon szeretem őt,és sajnálom, de terrorban voltam egy kicsit. Feketében járt, fekete zene dübörgött a szobájában, depis volt, kritizálta minden főztömet, semmi sem volt jó, párszor kitört az ajtóüvege...néha repültek a tárgyai, meg a székek,...talán néhány ember számára ismerős a szitu...Így most egyedül élek 70 nm-en. A lányom is külön lakik a párjával, adaptáltak egy róka kinézetű olasz kiskutyát. Ő lett a világ közepe. Én nem vágytam ilyen kötöttségre,nem szeretem az állatokat bezárva, meg a kutyaszőrt, stb.. de mint "nagyi" folyton nálam van a kutyus. Egy szeretetbomba.Terápia. ( rájöttem, mért tartanak ennyi kutyát az emberek lehetetlen körülmények között is..) Lényeg az, hogy azon kaptam magam, hogy MÁR NEM SIKONGATOK a munkahelyemen. Nehezebben ijedek meg. Azért még összeszorul néha a szívem a zajoktól, de nem múgy mint régen. Magam is meglepődtem. Hát ennyit úgy okulásul.Ez a két dolog megváltoztatott.