Miért nem lehetek én is csinos?

Hónapok óta rettenetesen magam alatt vagyok. Mindig vidám és mosolygós lány voltam, de egy ideje minden annyira más lett. Tudom, sokan írják ezt és, hogy ez "tinédzser kori probléma"(ugyanis 14 éves vagy), de én ezt többnek érzem. Képtelen vagyok magammal megelégedni. A környezetemben mindenki olyan szép/helyes és szuper. Ők mind boldogok. De én nem tudom az lenni. Lassan már irigy vagyok minden élő dologra.. Az önbizalmam még sosem volt ennyire mélypontom. Sokszor gondolok arra, hogy minden sokkal könnyebb lenne ha egyszerűen csak meghalnék. Sokan mondják ezt, tudom, de én... már nem bírom. És azért valljuk be elég aggasztó, hogy 14 évesen mindennap azon jár az eszem, hogy meddig kell még ezt csinálnom.. (mármint élnem..) Kövérnek és csúnyának érzem magam. Szégyellős vagyok és összetört. Szeretnék olyan szép lenni, mint a többi lány. De hiába siránkozok, sajnos nem tudok változtatni azon, hogy én én vagyok. Gondolkoztam már rajta, hogy egy szakember (pszichológus) biztosan tudna segíteni, de nem akarok menni. Félek az ítéletektől és a karrieremnek se tenne jót. (Ugyanis én magam is pszichológus vagy pszichiáter szeretnék lenni.) De kitudja.. amilyen önfejű vagyok, talán egy szakember is kevés lenne. Állandóan csak sírok. Talán vidám vagyok, de boldog az sose.. Nem akarom tovább húzni ezt az egészet, mert sose lenne vége. Olyan véget nem érő lenne, mint a szenvedéseim. Kérlek, ne nézzetek szánalmasnak, mert tisztában vagyok vele, hogy az éhezők stb. stb. jobban szenvednek mint én, de ezt ki kellett írnom magamból. Elvégre is ezért van ez az oldal. Bocsánat a "össze-vissza" írásmódomért, de zavart és szomorú vagyok. Nem bántó vagy épp dicsérő (biztos szép vagy meg ilyenek) várok, hanem segítséget. Napról-napra mélyebben vagyok, kérlek segítsetek!

14/L