Mi a neve annak a munkakörnek amikor a NAVnál ülnek mint portások és ők igazítanak el melyik száot kell húzni? Panaszt akarok emelni, babával voltam
jelenleg GYED-en vagyok a babakocsi mellé sportosan öltözködöm (edzőcipő, leggings hosszítótt pulcsi, ujjatlan kabát)és olyan lekezelőek voltak velem hogy nem fogom szó nélkül hagyni.
eleve be sem akartak engedni ügyintézni...
utána adtak egy nyomtatványt, ami nem is kellett az ügyfelesnek
nagynehezen elmondták melyik számot húzza(az ügyfeles meg jelezte, hogy nem is hozzá kellett volna bejelntkeznem, de akkor már elintézi)
és mindezt úgy adták elő ezek a portások amikor végre kinyögte melyik gombot nyomjam sorszámhoz(ami amúgy teljes egyértelmű számomra..!)hozzátette, "Az ügyintéző segíteni fog frankón"
amely ügyintéző szintén megéri a pénzét, 4 szer(!) mondja el ugyanazt mint a h*lyéknek, eleinte ő sem akart segíteni, feleslegesen vett fel jegyzőkönyvet(csak tájékoztatott,semmi egyéb nem történ, elmondta, hogy majd ha megkapom a bevallásról az ajánlatot akkor jöjjek, ezt neki állt jegyzőkönyvezni - miközben látta, hogy a gyerek nyűglődik, bemelegszik..10 hós)de róla inkább nem szólnék, mert ezeket úgy is ki tudnák magyarázni
felhívtam az igazgatóságot, rendkívül készségesen apcsoltak kollegájukhoz, aki szintén kedvesen adott egy e-mail elérhetőséget.
(máris látszik a különbség vagyonőr és igazgatósági dolgozók között!)
péntek van mindehol délelőttösek, szal ja ráérek!1-től magánprogram van, este a gyerek megy tornára.
szal van időm annyi, amennyi nekik is van lekezelni munkadejükben pláne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!