Mi a neve annak a munkakörnek amikor a NAVnál ülnek mint portások és ők igazítanak el melyik száot kell húzni? Panaszt akarok emelni, babával voltam
jelenleg GYED-en vagyok a babakocsi mellé sportosan öltözködöm (edzőcipő, leggings hosszítótt pulcsi, ujjatlan kabát)és olyan lekezelőek voltak velem hogy nem fogom szó nélkül hagyni.
eleve be sem akartak engedni ügyintézni...
utána adtak egy nyomtatványt, ami nem is kellett az ügyfelesnek
nagynehezen elmondták melyik számot húzza(az ügyfeles meg jelezte, hogy nem is hozzá kellett volna bejelntkeznem, de akkor már elintézi)
és mindezt úgy adták elő ezek a portások amikor végre kinyögte melyik gombot nyomjam sorszámhoz(ami amúgy teljes egyértelmű számomra..!)hozzátette, "Az ügyintéző segíteni fog frankón"
amely ügyintéző szintén megéri a pénzét, 4 szer(!) mondja el ugyanazt mint a h*lyéknek, eleinte ő sem akart segíteni, feleslegesen vett fel jegyzőkönyvet(csak tájékoztatott,semmi egyéb nem történ, elmondta, hogy majd ha megkapom a bevallásról az ajánlatot akkor jöjjek, ezt neki állt jegyzőkönyvezni - miközben látta, hogy a gyerek nyűglődik, bemelegszik..10 hós)de róla inkább nem szólnék, mert ezeket úgy is ki tudnák magyarázni
Ezek szerintem mindennapos dolgok:S
Képes vagy ezzel foglalkozni?
Igen képes, nagyon feldühítette.
képzetlen barmok, ilyet nem engedhetnek meg maguknak, csak mert a NAV nál ülnek!
mégha külsős cég is akkor is a NAVnál vannak
amikor pl egy csöves inzultált engem a SPAR előtt, maga Sparos őr jött segíteni, mert rájuk tartozik
kapásból azzal a felállással fogadtak, hogy faggadtak, hogy miért jöttem, amikor mondtam, meg belekötötte, hogy ugyan miért...így kezdődött a párbeszéd
de most meg feladta az is a leckét, hogy panasszal vajon az igazgatónak címezzem e, vagy az ügyfélkapcsolattartókhoz, vagy hova..
és mindezt lekezelő magatartással
végoigmagyarázkodtam az életem is, mire adtak foranyomtatványt ezt is úgy, hogy nagy hanggal magyyarázza, ami ugye nem is kellett az ügyfelesnek, aztán jött a sorszámhúzós rész
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!