A Fantasy könyvem részlete. Ti elolvasnátok? Negatív, pozitív kritikák, minden jöhet

7. Fejezet

különös idegen

Will elégedetten szemlélte a majdnem kész háztetőt.

A fiú már a hatodik háztetőt javította meg. Először még nehézkesen sikerült, néha néha leejtett véletlenül egy cserepet ami pont egy ember fejére vagy a lábára esett, úgy hogy Gregory rendesen ki fogja nyírni.

Ezért nem sikerült neki hamarabb megcsinálni a tetőket. Gregory miatt. Will folyton arról gondolkozott amit hallott.

- Látnod kellett volna a mai napon – mondta akkor Gregory. - Látszott az aurája...Még nem kellene.

Hogy értette azt hogy a fiúnak látszott az aurája? Hogy értette azt hogy még nem kellene? Akkor talán később is meg fog történni?

Willnek nem sok kellett volna hogy visszamenjen abba a szobába és Gregory képébe ordítsa hogy; Miért nem mondta el ezt neki? Vagy hogy miért kellett éveken át hazugságban élni? Vajon mit jelent ez?

De mielőtt a fiú visszament volna megkérdezte magától; Megérné? Megérné magamat lebuktatni, és akkor még több hazugságot hozni a nyakamra? Megérné az, hogy talán olyan dolgot mondanak neki amit még önmaga sem képzelt el? Megérné? Tényleg megérné?

Will még azon is elgondolkozott lehet hogy hallucinálta az egészet. Nem akarta elhinni hogy ebben a kastélyban, az otthonában, bárki is titkolózna előtte.

De most úgy tűnik több titok van mint azt valaha el tudta volna képzelni.

Mindenesetre, arra jutott hogy nem fogja kérdőre vonni Gregoryt, sem az apját.

Lehet hogy még Carson is tud róla?

- Nem bízhatok senkiben. - suttogta maga elé miközben lemászott a tetőről.

Normálisan fog viselkedni – mint eddig - , és mindent megtesz annak érdekében hogy megtudjon minden olyat amit még nem tudott.

Will az erdő felé nézett.

Már lassan nem lehetett semmit sem látni a sötéttől. Egyre hidegebb volt, és a szél is egyre jobban felerősödött. Talán holnap esni fog a hó, gondolta, vagy a jég. Az erdőben azért még lehetett látni valamit.

Miért ne? Kérdezte magától, talán később már nem lesz alkalmam összeszedni a megmaradt alkatrészeket. Márpedig Carson szerint minél hamarabb kéne megcsinálnom, és szerintem is jobb lenne ha hamarabb kész lennék vele.

Will közelebb ment az erdőhöz, és folyamatosan a talajt nézte hátha talál valami kisebb csavart, vagy egy kisebb alkatrészt. Akkor sokkal hamarabb végezne, mivel akkor nem kéne mindent elkészítenie újra. Ment tovább, és tovább. Az a szerencséje hogy úgy ismeri az erdőt mint a saját tenyerét.

Will hirtelen megállt, amikor közelről valami nyöszörgést hallott.

Felkapta a fejét, és szétnézett. Semmit és senkit sem látott. Esküszöm, gondolta, hallottam valamit.

Újabb nyöszörgés.

Will már jobban hallotta. A hang jobbról jött, így hát elindult jobbra. Újabb nyöszörgés, immár hangosabban. A fiú gyorsított a tempón. Ügyelt rá hogy ne menjen neki egyetlenegy fának és bokornak sem. Újabb nyöszörgés, a fiú megállt.

Willnek elállt a lélegzete.

Egy idős asszony feküdt a fűben, majdnem a tisztáson. Fekete köpenyben volt, csuklya volt a fejére hajtva.

Will odarohant hozzá.

Az asszonynak a szeme le volt csukódva. Még mindig lélegzett, de csak apránként. Az arca eltorzúlt. Bőre tiszta sápadt volt. Az egyik kezével fogott valamit amit kendővel bugyolált be.

A fiú buzgósan keresett a testén sebet vagy ütés nyomot ami miatt nyöszörgött az asszony. Meg is találta.

Az idős nőnek a szíve mellett bele volt szúrva egy lándzsa. Vagy is csak volt. Viszont a hegye mintha kisebb darabkákba még bent lett volna. Mintha szándékosan akartak volna neki ekkora fájdalmat okozni. Ki akarna egy idős asszonyt megölni?

Will bárhogy nézte, nem tudott segíteni már rajta. Nem tudta kivenni a kis darabkákat, mert abba azonnal belehalna. Kész csoda hogy még él! A fiú próbálta kivenni milyen színű a lándzsa darabka, mert akkor legalább tudná ki tette. De reménytelen volt, a darabkák már mind vérpiros színűek voltak.

A fiúnak a tekintete ismét a bebugyolált dologra tévedett. Vajon az meg micsoda?

Will tudta hogy amit most fog tenni az nagyon tiszteletlenség vagy ostobaság lesz, de a kíváncsiság erősebb volt az erkölcsnél.

A fiú óvatosan kinyújtotta a kezét a bebugyolált dolog felé, és még óvatosabban ki vette azt az asszony kezéből.

Ebben a pillanatba az asszony jéghideg keze megmarkolta Will alkarját. A fiú majdnem elejtette a meglehetősen nehéz dolgot, miközben felkiáltott a fájdalmában, mivel az asszonynak hosszú körmei, belevájtak a fiú kezébe.

Will majdnem szívrohamot kapott amikor meglátta az asszony szemeit.

A nőnek macskaszeme volt. Zöld volt, a pupillája keskeny és íves volt, mint a macskáé.

- El kell vinned – suttogta Williamhez, kísérteties hangon. - , el kell vinned William Arendellehez. A fiú tudni fogja. Csak ő tudhatja. Csak az ő kezébe add. A küldetésedet minden áron véghez kell vinned, akár a halálod árán is. Ha megfogják tudni, mielőtt odaérsz a vesztedre törnek. Benned bízom a legjobban. Ha elbukod, minden bukik. Csak Williamnek add. „Successorem fore regem ultorem, hic erit ellipsis fuerunt, et erit omnis qui salvus erit”.

Az asszony még egyet lélegzet, majd lecsukódott a szeme és a keze szorítása elernyedt.

Will egy darabig meg sem tudott mozdulni. Majd jó lassan kibugyolálta azt a dolgot.

Will összeráncolta a szemöldökét.

Egy nagy fekete kő volt lila hajszálerekkel, amik körbefonták.