Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Ilyenek lennének a "barátok"?

Ilyenek lennének a "barátok"?

Figyelt kérdés
Szeptemberen összeköltöztem 3 lánnyal a suli miatt. Én már az elején tudtam, h nem lesz könnyű az együttélés, mivel az egyik csajt úgy ismertem mint a tenyeremet. Tudtam, h mennyire aljas tud lenni, h csak a maga javát nézi, de ennek ellenére belementem, h velük lakjak. Be is bizonyosult a félelmem. Előjöttek a kétszínűsködések, a veszekedések és én éreztem hétről hétre, h egyre nehezebben bírom az ott élést. Sokszor sírtam éjjel, h haza akarok már menni, mert ott rosszul éreztem magamat. Tudtam, h amint adódik a lehetőség, el kell onnan mennem. Közben kialakult nálam egy elég komolyan betegség, amire a gyógyszerek és a kezelések költségesek, szóval ez lett az 1. ok amiért tudtam, h onnan mennem kell, mivel a lakbérünk nagyon borsos. Miután beszéltem a tulajjal, h szeretnék elköltözni, elmondtam a lányoknak is a helyzetet, h a betegségem miatt nem engedhetem meg magamnak ezt a lakbért, ezért elköltözöm a másik 2 osztálytársamhoz, ahol 1 hely megüresedett és sokkal olcsóbb, viszont a helyemre vagy kell valaki, vagy nekik is új lakást kell találniuk, mert a tulaj hármuknak nem fogja fent tartani és mindenki tisztában van vele, h olyan magas lakbérért senki sem fog oda menni. Szóval ők is költöznek, csak még nem tudják hová. Persze én lettem a sz*r alak, mert elköltözök és problémát csináltam nekik ezzel a lakáskereséssel miközben nekem "ISTENI" életem lesz máshol... Persze egyikük sem vette figyelembe, h a betegségem miatt költözök el, mert nekem most kell a pénz... A másik "rossz pontom", h olyanokhoz költözök el akiket ők nem bírnak (Nem tudom, h miért, nem is ismerik őket)... Ilyenek a barátok? H csak a maguk javát nézik? Felajánlottam a segítségemet, h segítek nekik keresni lakást esetleg új lakót, de elutasították... Ráadásul nem tudom,h milyen lesz így az év, mert tudom,h hozzám sem fog szólni az a 2 osztálytársam, mert én nem szeretek senkivel sem rosszban lenni, mert egyszerűen rosszul érzem magamat akkor ha tudom, h feszültség van a levegőben.. Segítsetek! Tanácsot kérnék! :(
2015. jan. 11. 20:15
 1/2 anonim ***** válasza:

Neked nagyon komoly problémáid vannak a magyar nyelvvel.


Barát nem egyenlő osztálytárssal vagy lakótárssal.


Szerintem te nem tudod, mit jelent a "barát" kifejezés.

2015. jan. 11. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem csak úgy vettem őket mint puszta osztálytársak és lakótársak, hanem barátoknak is. Akikkel laktam 2 csajjal velük középben is osztálytársak voltunk és ott minden oké volt, persze ez az utálatos csaj ott sem volt másabb.. Na mindegy, lényeg, h én úgy fogalmaztam ahogy volt! Bocs, h nem írtam le totál aprólékosan, de akkor szerintem el sem olvastad volna...:)
2015. jan. 11. 20:43

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!