A többi lányt kérdezem! Vertek már meg titeket? Hány évesek voltatok és mi történt?
Engem még nem, szerencsére!Csak ha jól tudom, akkor vagy 4 fiú(huszonévesek voltak akkor) akart megverni, de mint később kiderült, egy későbbi barátnőmet verték meg, mert azt hitték Én voltam az...
Mivel akkoriban tök ugyanúgy öltözködtünk, de nem is ismertük egymást.
Háát, csak gyerekkoromban. Általánosban, alsóban megvert egy fiú, de másnap meg én vertem meg őt. Ő volt az egyetlen, aki meg tudott verni, amúgy emlékszem, hogy egyszer egy másik osztályból belém kötött valaki, és mondták a fiúk, hogy vigyázzon velem, mert én vagyok a legerősebb lány az osztályban (pedig vékonyka voltam), szóval volt ott nekem tekintélyem :D
Idősebb koromban sosem vertek meg, de volt már olyan, hogy kopasz fiatalemberek belémkötöttek, mert nem tetszett nekik az akkori színes hajam, na abból majdnem verekedés (bocsánat, verés) lett, mert hát én se fogtam éppen vissza magam, csak jött egy haverom és elvitt onnan, pedig én kiálltam volna magamért, akkor is ha úgy összecsuknak, ahogy annak rendje módja, de végül erre nem került sor. Meg szintén még színes hajú koromban volt, hogy mentünk haza páran csajok egy buliról, amikor két nagyonlazavagány gyerek beszólt, mi meg persze vissza szóltunk, erre ők meg elkezdtek minket fenyegetni, hogy meg leszünk csapva, na szóval ment a szájkarate, amikor az egyik kis suttyó barátnőmet tényleg megpofozta, na de akkor mi vertük meg ezt a két kis csicskát, bár az is igaz, hogy mi meg az erre felfigyelő rendőröktől kaptunk pár atyai pofont, pedig hát a verekedést nem is mi kezdtük. Amúgy ez tök jópofa volt, jött arra két nyugdíjas öreg néni, és még ők mondták a rendőröknek, hogy "a kislányok semmi rosszat nem csináltak, csak megvédték magukat". Amúgy a két suttyó ezalatt elszaladt, szóval ennyit róluk.
Na most úgy tűnök, mintha valami balhés csaj lennék, pedig aztán nekem nem sok verekedésben volt részem ezeket leszámítva, én csak kiskoromban voltam ilyen huligán-lány :) Most meg már gyerekem van, maximum vele birkózom :)
Huh, akkor kalandos gyerekkorod volt:D
De attól, hogy szines hajad, volt, gondolom akkor punk voltál:D, szerintem az elég szégyen, hogy fiúk kötöttek mindig beléd:S Mármint a fiúknak szégyen...
Amúgy engem is kopaszok akartak megverni, csakhát agyilag olyan hülyék voltak, hogy nem bírtak megkülönböztetni egy másik csajtólXD De már Én is kinőttem ezeket a dolgokat, 23 éves vagyok, gyereket pedig már Én is nagyon szeretnék:)
Köszi a választ:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!