Véleményekre lennék kíváncsi (? ) Többi lent!

Írtam egy rövidebb prológust, arra lennék kíváncsi ,hogy érdemes-e folytatnom, vagy ,hogy kellene rajta javítanom valamit?

Prológus

Larion kedvetlenül lépett be a hatalmas kastélyszerű építmény arannyal keretezett ajtaján. A fiú hófehér bőrén táncolt a mennyezetről lelógó csillár erős fénye, mely először zavarta a szemét. Két oldalról márványból készült, fehér oszlopok vették körül, amelyekre különféle mintákat rajzoltak, általában istenségeket.

„Olyan puccos itt minden!” – sóhajtott magában Larion, majd Dante irodája felé vette az irányt. Mikor könnyedén kinyitotta a több tonnás ajtót – hiszen már megszokta a súlyát – egy világoskék színben tündöklő szobát látott maga előtt. A falakon festmények sorakoztak, a szoba közepén pedig csak egy barna asztal állt, rajta különböző papírokkal, telefonnal és hasonló haszontalan eszközökkel. Mikor Larion lenézett az üvegezett padlóra, megpillantotta saját nyúzott tükörképét.

Dante csak akkor vette észre a fiút, mikor az asztalhoz lépett.

– Larion! – a férfi nem nézett fel a papírmunkáról. – Hogy ment?

– Küldetés végrehajtva!

– Remek! – csapta össze a tenyerét Dante. – Tudom, hogy ki vagy merülve, meg minden, de lenne egy másik ügy is …

A fiú sóhajtva kinyújtotta a kezét és várta, hogy Dante odaadja neki a szükséges információkat. A férfi így is tett. Áthajolt az asztalon és a fiú kezébe nyomott egy sárga borítékos papírköteget.

– Ebben megtalálsz mindent, ami hasznos. Kezd el a munkát azonnal és előbb túl leszel rajta! – ekkor Dante felpillantott fehér hajszálai mögül, melyeket megvilágított az erős fény. – Delia-ért!

Laron megfeszült a név hallatán és legszívesebben bevágott volna egyet Dantenak, de belátta, hogy igaza van. Alig láthatóan meghajolt, majd elhagyta a termet.

Miközben haladt kifelé Dante birodalmából, a cselédek és a komornyikok mind meghajoltak előtte, de Laron még csak pillantásra sem méltatta Őket. Muszáj minél előbb végeznie az új üggyel. Muszáj...

– Shana Brooklyn – kezdett hangosan olvasni, mikor kinyitotta a borítékot. – Tizenhét éves, Amerikában él egy Faith nevű városban. June és William Brookly első és utolsó gyermeke. A helyi középiskola 3/A osztályába jár, kitűnő tanuló – Laron ízlelgetni kezdte a lány nevét, majd eldöntötte magában, hogy nem szimpatikus neki. Majd a hosszú szöveg melletti képre pillantott és hirtelen kételkedni kezdett önmagában. Ilyen még nem fordult elő. Shana tökéletes! Bosszantóan tökéletes! Hollófekete haja kellemesen terül szét a vállán, tökéletesen egyenesre fésülve. Szemei első ránézésre barnának tűntek, de ha jobban megnézi az ember, tisztán látszik, hogy fekete. Mosolya is tökéletes: hófehér fogai gyönyörűen sorakoztak egymás mellett.

Laron olyan hangot adott ki, mintha köpne egyet, majd gyorsan becsukta a mappát és óvatosan rálépett egy felhőre, mintha attól félne, hogy lezuhan. Visszapillantott még Dante kastélyára és tudta, hogy valahol a sok csicsás fal mögött ott vár rá a gyönyörű Delia.

Majd lenézett a földre és észrevette a sok folyó kanyaros útját, a hegyek magaslatát, de amit mindenképpen meg akart találni, az Shana Brooklyn.

Laron leugrott a felhőről és hihetetlen sebességgel közeledett a földhöz. Fekete hajszálai ide-oda csapkodtak, míg ruháját is megtépázta az erős szél. A fiú úgy érezte, hogy teste kezd szétesni, de egyáltalán nem aggódott. Ez ezzel jár. Nem sérülhet meg a teste, ha Ő nem akarja. És őszintén, ki akarna megsérülni, ha tehet is ellene?

Laron balszerencséjére, pont egy hatalmas tó közepére pottyant. Még gyakorolnia kell a landolást. Dühösen kimászott a vízből, majd megrázta magát, akár egy vizes kutya és útnak indult, miközben szüntelenül Delia járt az eszében.